Az elmúlt esztendők áldásaira tekintettek vissza a Szatmárnémeti Kültelki Egyházközség tagjai a reformáció havának utolsó vasárnapján.

Áldások pedig bőven voltak: megújult a templom tetőzete (új födémet és 6KW-os napkollektort kapott) és külseje, minden helyiségben fűtés-/hűtésrendszer beszerelése került sor, gyönyörű térkövek kerültek az udvarra, gyülekezeti ház létesült – és benne könyvtár – a hajdani Szivárvány óvoda épületében és teljesen felújíttatott a segédlelkészi lakás és a lelkészi hivatal – tudtuk meg Ilonczai Zsombor lelkipásztortól.

Az esemény közös imádsággal kezdődött, majd a templom falára felhelyezett – Reformáció 500 –  emléktáblánál áldást kísérve nt. dr. Higyed János Mátyás nyugalmazott lelkipásztor újból megismételte azon gondolatokat, amelyek kilenc esztendővel korábban elhangzottak a márványtábla készítésekor. A – REFORM 500 – térinstalláció Luther Márton 24. tételét idéző tábla márvánnyá cserélődött, és új helyre került, amely immárom a templom előtt elmenők számára üzen: “Kicsoda tudná megszámlálni mindazt a jót, mellyel mindnyájan egyenként rendelkezünk?” Ezen a helyen Talián Attila segédlelkész olvasott Igét és mondott áldást. A márványtábla készítői és adományozói Kovács Albert és fia, Kovács Kolozs lázári kőfaragók.

A templomba bevonulókat Bodnár Áron, a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjának orgonajátéka fogadta, aki Beharka Pál Szent az Úr, az Alkotó című művét adta elő, majd következett a Pitypang Óvoda nagycsoportosainak éneke, akiket Mészáros Orsolya és Szerdahelyi Barbara óvónők készítettek fel.
Ft. Bogdán Szabolcs János püspök igehirdetésének alapigéjeként a Mózes második könyve 16. rész 1-2 illetve 11-12 verseket olvasta. Mint kiemelte, a hívő ember a templom felújításában meg kell lássa Isten szeretetét.

Ugyanakkor “Isten háza itt, Kültelken egy közös kapcsolódási pont. Összekapcsol titeket egymással, de összekapcsol a múlttal is, hiszen lehet, hogy ugyanabban a padban ül valaki, amelyben ültek az elődök, de összekapcsol Istennel. A templom ilyen függőleges és vízszintes kapcsolódási pont, amelynek hátterében Isten szeretete áll. 
Úton haladó emberek vagyunk, akik sokszor zúgolódunk, sokat siránkozunk a jelenben. Az evangélium a mennyei Atya szeretetét hirdeti, amit kell ismerni a személyes életünkben, ahol sokszor vannak nyomorúságok. Ezen az ünnepen Élimben lehetünk, a lelki oázisok forrásánál, de ha a pusztába kerülnénk, akkor kérhetünk Istentől lelki szemeket, hogy meglássuk csodáit, mert nekünk hatalmas Istenünk van, aki türelmes hozzánk és ételt ad az övéinek. Ez a jelenünk és jövőnk rendíthetetlen alapja, aki “soha nem vezetett tévútra.” – hangzott bátorításként a püspöki bizonyságtételben.

Nt. Ilonczai Zsombor lelkipásztor köszöntőjében a bibliaolvasó kalauz napi Igéjéből idézte a szenvedő Jób szavait: ” Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele? Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed. Miért nem veszed le rólam a szemed? ”  (Jób könyve 8:17-19a). A halandó ember számtalan kihívást él át, olykor ott vannak a nehéz próbák, de mégis személyes kiváltsága az, hogy Isten keresi őt és szól hozzá. Ő mindenkor keresett minket, és tudtuk, hogy mi is az, amit kezünkre bízott, miben kell felelősséget vállalnunk, és ez a felősség abban állt, hogy az őseinktől örökölt templomot megbecsüljük és így épüljük lelki kövekké. A munkálatok nem értek véget, még vannak elképzelések, még vannak kihívások és feladatok (ablakok felújítása, belső festés, toronyóra stb.), amelyek Isten nélkül elképzelhetetlenek.

Ezek után ünnepi műsorra került sor, amelyet a gyülekezet vallásórásai, ifjai, a Hálahang Kórus, a furulyakör illetve a Kültelki Búzavirág Citera- és Néptánccsoport tagjai adtak elő.
Az esemény a cinteremben felállított csónakfa leleplezésével zárult, amelyen első magyar bibliafordítónk, Erdősi Szilveszter János 1541-ben Sárváron kiadott Újtestamentumának verses disztichonban megírt előszava olvasható: “Az magyar nípnek – Próféták által szólt rígen néked az Isten/Az kit ígírt ímé vígre meg atta fiát, /Buzgó lílekvel szól most es néked ez által/ Kit hagya, hogy hallgass / kit hagya, hogy te kövess.”

A reformátor átélte a Mohács utáni nehéz időszakot, tudta, hogy magyar népünk megmaradásának egyetlen feltétele abban áll, hogy lelkében megerősödve csakis Isten útján jár. Mi bele sem gondolunk, hogy milyen fájdalmat élhetett át a bibliafordító korabeli embere látva népünk keserű sorsát, és mégis Buda elestének esztendejében még tudott ilyen biztató és reményt keltő szavakat írni. Legyen mindenkori küldetésünk az idézet utolsó krisztusi gondolata, amellyel elébe nézhet a gyülekezet a további feladatok végzéséhez.

A megvalósult munkálatok fontos mérföldkövet jelentenek a gyülekezet életében, ugyanakkor a megújulásnak csupán egy újabb állomását képezik, hiszen a közösség a templom belső felújítását is szeretné megvalósítani.
Isten áldása kísérje a gyülekezet életét! 

Varga Tamás

(Fotók: Torkos Márk-Erik/KREK)