Vidék

Csomaköz Napján a helyiek voltak a sztárok

2015.08.17 - 09:07

Szombaton rendezték meg Csomaköz Község Napját, ami minden évben jó alkalom, hogy találkozzanak a helyi lakosok és az onnan elszármazottak. Az esemény szentmisével vette kezdetét. Helyi szokásokat mutattak be, a színpadon a helyiek voltak a sztárok.

Csomaköz Napját, a többéves hagyománynak megfelelően, minden évben az augusztus 20. előtti szombaton rendezik meg. A helyi római katolikus templomnak augusztus 20-án van a búcsúünnepe, ami nem mindig esik hétvégére, ezért döntöttek úgy, hogy az ezt megelőző szombat legyen a községnap. Az idén még inkább emelte a községnap rangját az, hogy az Nagyboldogasszony napjára esett. Az ünnepi szentmisén megtelt a templom a község lakóival, a külföldről hazalátogatókkal és a meghívott vendégekkel, akik együtt adtak hálát azért, hogy ismét együtt lehetnek és viszontláthatták egymást. A templomból kijövet elkezdődött a felvonulás: fúvósok, lovas szekerek, néptáncosok, hagyományőrzők, vendégek és meghívottak. A felvonulás egyik csomaközi sajátossága, hogy menet közben bemutatják a régi helyi szokásokat: többek között a kenyérsütést, a fonás-szövést, és minden olyan tevékenységet, ami meghatározta az emberek mindennapjait. Mindez fiatalok bevonulásával történik. Csomaköz az egyetlen olyan község, amelyben hat hagyományőrző csoport tevékenykedik, bevonva a tevékenységükbe minden korosztályt.

A megnyitón Löchli Mihály polgármester a csomaköziek szorgalmáról, a pontosságukról beszélt. A csomaköziek mezőgazdaságból élnek, és sajnos az idei szárazság nagyon befolyásolja a lakosság sorsát, de az emberek szorgalmukkal, hitükkel túl fogják élni. A résztvevőket köszöntötte Leitner János, a Német Demokrata Fórum Szatmár Megyei elnöke, Riedl Rudolf, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke és Altfatter Tamás alprefektus.

A községnapon való részvételt fontosnak tartják az innen elszármazottak is, és ha csak tehetik, mindig hazatérnek. Számukra sem könnyű az élet, hiszen az egész világ problémákkal küzd. A községnapon családi és baráti közösségek együtt bográcsoznak, beszélgetnek, szórakoznak. Szombaton jelen voltak a környék polgármesterei, köztük Vilmos István Vállaj polgármestere is, aki régi ismerősként ült egy asztalhoz a csomaköziekkel. Volt egy küldöttség Ömbölyről, akik nem sok időt töltöttek itt, hiszen szombaton volt Ömböly napja is. A csomaköziek és a magyarországi ömbölyiek mindig ellátogatnak egymás községnapjaira, most az egybeesés miatt ez csak rövid időre történhetett meg.

Löchli Mihály elmondta, hogy a csomaközi rendezvénynek nincs sztárvendége, helyi csoportok lépnek fel a legkisebbektől a legidősebbekig, itt ők a sztárok. Fontos, hogy az emberek találkozzanak. Az üstökben főtt a gulyás, a töltött káposzta és szüntelenül sült a strudli, amiből sohasem lehet eleget készíteni. Természetesen asztalra került a csomaközi pálinka és bor is, ami szintén hozzájárult a jókedv megteremtéséhez. A nagy meleg elől a sátrak alá menekült közönség nagy érdeklődéssel figyelte a színpadi előadásokat, többen megjegyezték:,,Nincs nagyobb öröm, mint a sajátjainkat nézni”.

 

Elek György