Nagykároly

Csobot Adél is fellépett az idei Song 4 Xmas rendezvényen - Képek!

2013.12.22 - 20:59

Vasárnap délután a Szent László Közösségi Ház volt a helyszíne annak a nagyszabású zenés programnak, melyet a nagykárolyi Kulturális Központ zenetanár-referense, Szűcs József szervezett.

 

Közel száz fellépő állt színpadra a Song 4 XMas rendezvény keretében, mely ezúttal átfogta azt a tízéves korszakot, amióta Szűcs József látja el a Kulturális Központ zenetanári feladatait. „Tíz éve annak, hogy átvettem a könnyűzenei képzés oktatását a Nagykárolyi Kulturális Központban. Szerettem volna, ha ezt az évfordulót együtt ünnepeljük meg minden volt és jelenlegi tanítványommal. A ma már hagyományosnak számító karácsonyi koncertünk, a Song 4Xmas ideális alkalomnak tűnt egy ilyen jubileumi találkozónak” — fogalmazott Szűcs. A délutáni rendezvény egy képkiállítással vette kezdetét, amelyen a Művelődési Központ könnyűzene szakosainak fényképei láthatók a 2003–2013 időszakból. A tárlat képekben foglalja össze az elmúlt tíz év eseményeit. A színpadi előadások megkezdésekor már látni lehetett, hogy a Szent László Közösségi Ház ismét kicsinek bizonyult, hiszen rengetegen voltak kíváncsiak a fiatal énekesekre, akik nem csak Nagykárolyból, de a környékbeli településekről is érkeztek. A fiatalok szólóban és csapatban is énekeltek, legtöbb esetben karácsonyi énekeket adtak elő. A produkciók után sor került a Lucendum-díjak kiosztására is, amelyet a volt és jelenlegi tanítványok közül azok kapták, akik hazai vagy nemzetközi szinten kiemelkedő eredményeket értek el, illetve az intézmény népszerűsítésében fontos szerepet töltöttek be. Bronz minősítést kapott Altfater Andrea, Boda Bianka, Kramar Tania, Nagy Anita, Rotar Andrada, Corodan Adriana, Dascalu Andrei, Vitéz Júlia, Al Caplone, Crew, Free Fall, Fineline, No Limit. Ezüst fokozatú elismerésben részesült Bilatiu Raluca, Georgescu Marius, Ilies Alin, Ilies Sergiu, Szász Emőke, Szűz Pop Arcadiu, Tempfli Erik, Vig Zsolt, Vinkler Rolland. A Lucendum-díj arany fokozatát a Bangheads, Szűz Pop Alex, valamit Csobot Adél kapta meg.

 

Az est folyamán felléptek

 

Antal Zoltán, Balaj Iulia, Blajean Jani és Roxana, Csizmár Bernadett, Denes Nathan, Dohi Hunor, Ferneczi Kitty, Forgács Tamás, Gabor Vlad, Gál Stefánia, Holdos Sára, Kővári Szilárd, Lizembold Fedra, Mates Bogdan, Németi Tamara, Nyegrai Nikolett, Ónodi Bianca és Blanca, Pap Denisa, Pasca Augustin, Pósz Patricia, Pop Denisa, Lata Petra, Latis Malina, Gabor Tania, Deac Adina, Groza Iulia, Musta Paula, Rap Regina, Balaj Patricia, Borbély Patricia, Baumli Julcsi és Orsi, Bulyáki Kitty, Cosma Cosmina, Deac Adina, Lukás Henrietta, Naghi Mark, Pap Catalin, Pop Niculina, Riskó József, Németi Tamara, Uifalusi Nicolae, Nagy Anita, Latis Larisa, a Noir együttes (Binder Sándor, ifj. Deák Endre, Molnár Nicu, Peneghi Cosmin), Vitéz Júlia, az Al Caplone együttes (Poósz Balázs és Gergő, Tempfli Erik, Zahari Lóránt), Boda Bianka, a Fineline együttes (Altfater Andrea, Bujdosó Anita és Kitty, Gacsó Sindy, Hatvani Tibor, Karen Horn), a Free Fall együttes (Boda Bianka, Georgescu Marius, Kerekes Zsolt, Marosan Loredana, Steiger Péter, David Andrei), Bilatiu Raluca, Kramar Tania, a Crew együttes (Hóhágyi Gyula, Markranczi Tamás, Szász Csongor, Vig Zsolt, Vinkler Roland), a No Limit együttes (Bilatiu Raluca, Bujdosó Anita, David Andrei, Georgescu Marius, Schnell Rolland), valamint Csobot Adél.

 Nézze meg a rendezvényen készült többi képet is!