Programajánló

Csobot Adél a legjobb háromban

2012.12.09 - 22:21

Szűcs Józseffel, a Nagykárolyi Művelődési Központ könnyűzene szakkörének vezetőjével, Csobot Adél énektanárával beszélgettünk Adél szombati produkciójával és továbbjutásával kapcsolatban.

– Tanítványod egy rendkívül sokszínű műsorral készült az X-Faktor hétvégi megmérettetésére. Szerinted megérdemelten jutott tovább?

– Igen, úgy érzem Adél mindhárom alkalommal kiválóan teljesített a színpadon. Nem volt könnyű dolga, hiszen nagyon erős volt a mezőny, Gergő, Timi és Dávid is remekül énekeltek. Miután kihirdették a közönségszavazás eredményét, miszerint Timi és Gergő biztosan bejutott a legjobb három közé, nagyon aggódtam Adél miatt, a párbajban viszont szerintem jobban teljesített, mint Dávid. Nagyon örülök, hogy Nagy Feró a közönségre bízta a döntést.

Mi lesz ezután, mire számítasz a hétvégi műsorban?

Többféle forgatókönyvet átgondoltam már, mi az, ami lehetséges. Ha a színpadi mozgást, a színpadi jelenlétet vesszük figyelembe, tényleg úgy gondolom, hogy Adél és Oláh Gergő juthat a vasárnapi döntőbe. Antal Timi például nagyon jól énekel, mégis az az érzésem, hogy az embereknek talán Adél produkciói többet mondanak, tehát ha Adél van kint a színpadon, akkor szó szerint kíváncsi leszel, szerintem jobban megmozgatja az embereket. Vannak, akik így születnek, akik meg vannak áldva egy olyan őstehetséggel, amit nem lehet megtanulni. Az a tény, hogy a színpadon bármilyen szituációt meg tudsz oldani, egy olyan képesség, ami ellensúlyozza azt, hogy esetleg a másik jobban énekel.

Szakmai szempontból nézve milyen mértékű fejlődést tapasztaltál?

Adéllal rengeteget dolgoznak, és látszik a fejlődés, észrevettem, hogyan old meg olyan dolgokat, amiket itthon még nem biztos, hogy meg tudott volna tenni. Jó kezekben van, tudják, mire képes, de a lényeg az, hogy két hónap alatt nem lehet megtanulni énekelni, itt évekről van szó. Szerintem olyan profiknak a kezében van, akik a maximumot tudják belőle kihozni ilyen rövid idő alatt. Mindent összevetve az X-Faktorban egy olyan alapot kap, hogy teljesen mindegy, hogy mi lesz a következő hétvégén, ez számára egy komoly „kiképzőtábor”, valami, amivel ő a szakmájában már gazdagabb lett. Malek Miklós nagyon jó szakember, én és Adél egyaránt azt kívántuk az elején, hogy hozzá kerüljön, és ez szerencsére össze is jött.

Volt alkalmad elmenni az élő adásba?

Sajnos, nem nagyon van alkalmam elmenni az élő adásokba — eddig csak kétszer voltam —, hiszen vagy próba vagy előadás, vagy éppen a munka szól közbe, de én minden szombaton, amikor tehetem, ott ülök a tévé előtt, és szorítok Adélnak.

Adél az élő műsor kezdete óta hihetetlen népszerűségre tett szert. Volt alkalmad mindezt megtapasztalni?

Két hónapja kezdődött az adás, és ma Magyarországon nem tudod kiejteni úgy Adél nevét, hogy ne ismerjék. Amikor Budapesten voltam, akkor szembesültem a népszerűségével, szinte minden újságban, magazinban olvastam róla, és ez tényleg jelent valamit. Én még ilyet nem tapasztaltam, hogy a teljes ismeretlenségből két hónap alatt egy egész ország előtt ismertté váljon valaki.

ifj. Deák Endre