Magazin

Csiszár Jenőt nem zárták ki A Dal zsűrijéből

2015.12.16 - 18:00

Kedden fény derült A Dal 2016-os szériájának harminc elődöntős produkciójára, és már az sem titok többé, hogy valóban lecserélték a zsűri három tagját is — olvasható a 24.hu oldalon.

A Csiszár Jenő, Rákay Philip, Rúzsa Magdi és Pierrot alkotta csapat ugyanis idén a Zséda, Pierrot, Frenreisz Károly és Both Miklós négyesre változott. Bulvárlapok értesülései szerint Csiszár azért nem ülhet jövőre A Dal zsűrijében, mert kizárták. A Bors erről szerette volna megkérdezni, ám élesen elutasította őket, és helyette a csatorna sajtófőnöke reagált: “Jenőt nem kizárták, nem akart már szerepelni. A csatorna szórakoztató szektorának igazgatójaként dolgozik, tehát részben ő is felelt azért, hogy kikből álljon össze az új zsűri.” Azt azonban még mindig nem tudni, hogy Csiszár Jenő miért döntött úgy, hogy zsűriként nem vesz részt az MTVA legnagyobb szórakoztató produkciójában.