Szatmár megye

Csinos kis adóemelésnek nézünk elébe

Az élelmiszer-drágulás mellé úgy hiányzik még egy adóemelés is, mint sántának a púp! (Fotó: universulfiscal.ro)
2023.04.27 - 13:39
A tavalyi évi infláció jövőre fogja rátnyomni a bélyegét a helyi adókra, 13,8 százalékkal lesznek ezek magasabbak 2024-ben, mint voltak idén. Törvény kötelezi adóemelésre az önkormányzatokat.

Mindig a döntést megelőző évben érvényes hivatalos infláció mértékével kell emelni a döntést követő évre érvényesen a helyi adókat és illetékeket Romániában. Idén sem lesz ez másként, ebben az időszakban veszik tudomásul tanácsi határozat formájában ezt a szabályt az önkormányzatok. Nem helyi döntésekről van szó, országos adótörvénykönyvi szabályozás rendelkezik így.

Nem segít a hivataloknak

Most nem kis mértékű emelésről van szó, mert a tavalyi infláció 13,8 százalékos volt, ami húszéves csúcs, így minimum ennyivel fognak emelkedni a telek, lakás, ház és járműadók 2024-ben, 2023-hoz viszonyítva, minden egyes településén az országnak. Lesznek még napirenden a jövő helyi adók és illetékek, novemberben fog eldőlni, hogy tesznek-e még rá erre a kötelező emelésre egy lapáttal az önkormányzatok, vagy sem.
A siralmas helyzetet jól mutatja, hogy az idei évre érvényesen 5,5 százalékos volt a tavaly kirótt indexálás mértéke, miután 2021-ben ilyen mértékű inflációt mértek. Az emelésnek – pláne a 2024-esnek –, az önkormányzatok sem örülnek, mert az idei alacsonyabb szinten sem volt túl nagy az adóbefizetési hajlandóság, a helyi adóhivatalok optimális esetben is legtöbb 75 százalékos hatékonysággal teljesítettek tavaly. Az emelés miatt jövőre ez a hatékonyság minden bizonnyal tovább fog romlani.

Az indexálás indexálása

És ahogy a banki szakszavak közül sokaknak ismerős lehet a kamatos kamat, amikor is az egyszer már kamatozott összegre fizet kamatot a bank, úgy sokak döbbenhetnek rá hogy az adózási szakkifejezések között is szerepel az indexált adók indexálása. Azaz egy minden korábbi évben 4 – 6, esetleg 10 százalékkal indexált adó indexálódik jövőre 13,8 százalékkal, úgyhogy a tíz évvel ezelőtti 100 lej adó idén már 155 lejes kiadást jelentett, jövőre pedig már 176 lejes kiadást fog jelenteni.

Princz Csaba