Ezüst Tulipán díjak átadása, különleges képes album és a Csík Zenekar koncertje a csütörtök délutáni ünnepségen — a Szatmárnémeti RMDSZ negyed évszázadáról s a jövőbeli tervekről dr. Kereskényi Gábor elnök és polgármesterjelölt beszélt.

Két nap múlva ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját a szatmárnémeti RMDSZ — a jubileumi születésnaphoz méltóan egy gálaműsorral. A csütörtökön délután a szakszervezetek művelődési házában tartandó eseményen az „ünnepelt” az Ezüst Tulipán díjak átadása mellett meglepetéssel is kedveskedik a jelenlévőknek: a Hagyomány és megújulás című, több mint 100 oldalas és közel 150 fényképet tartalmazó, negyed évszázadra visszatekintő albummal — melynek lapjait forgatva nem csak a „régi szép időket” emlegethetik nosztalgiával, de a szatmári magyar közösség néhány fontosabb eredményét is megtalálják, a mindennél többet mondó számok tükrében. A laudációkat és díjátadást követően pedig a Kárpát-medence-szerte közkedvelt és népszerű Csík Zenekar koncertjével folytatódik a gála. „Úgy a legjobb érzés ünnepelni — még akkor is, ha te vagy a köszöntött —, ha adhatsz valamit. Nem csak egy feledhetetlen zenei élményt, hanem segítséget is a nálad kevésbé szerencséseknek. Ezért döntöttünk úgy, hogy a koncertjegyeket jelképesen 1 lejért árusítjuk, az összegből pedig a rászorulókat támogatjuk” — magyarázza dr. Kereskényi Gábor, aki immár 10 éve a városi szervezet elnöke és most a szövetség polgármesterjelöltje is, s aki visszapillantva az eltelt negyed évszázadra, röviden összefoglalja a fontosabb megállókat, eredményeket.

Mérlegen a 25 esztendő

„1990 november 3-án alakult meg az RMDSZ szatmárnémeti, azaz városi szervezete, melynek tagjai addig a megyei szervezet keretében tevékenykedtek. Attól a naptól kezdve beszélhetünk önálló városi szervezetről, amely számos eredményt ért e a 25 év alatt. S ezek közül egyesek ma már annyira természetesnek tűnnek, hogy szinte el is felejtettük: valamikor nem így volt. Például a '90-es évek elején érdekvédelmünk mindössze hét, magyar személyiségről elnevezett utca nevét tudta megtartani és az 1990 és 2004 közötti időszakban csupán egy (!) új utcanevet sikerült adni (Hám János). 2004-ben a Grădina Romei mellett megjelent a Kossuth-kert felirat is városunk egyik legszebb köztéri parkjának bejáratán. 2004-től egy dinamikus tanácsosi gárda, a magyar polgármester és nem utolsó sorban az új idők szava hatására 11 magyar személyiségről neveztünk el utcát városunkban, Ács Alajostól kezdve Bethlen Gáboron át Páskándi Gézáig, Ruha Istvánig, Scheffler Jánosig. 2008-tól az RMDSZ-frakció javaslatára mintegy általánossá vált az az eljárás, hogy amennyiben új utcaneveket adunk Szatmárnémetiben és ezek személynevek, akkor fele-fele arányban javasolnak a képviselők magyar és a román neveket, amennyiben az új utcákat nem személyekről nevezik el, a felirat román és magyar nyelven is meg kell jelenjen a táblákon. Ennél is fontosabb, hogy a városi tanács RMDSZ-frakciója következetesen zászlajára tűzte az anyanyelvhasználat kérdését. A 215/2001-es helyi közigazgatásról szóló törvény megadta a jogszabályi kereteket az anyanyelvhasználat bővítésére, kiterjesztésére. Ennek nyomán — de nagy politikai csatározások árán — kerülhetett ki Szatmárnémeti bejáratához a háromnyelvű helységnévtábla 2003-ban. Amelyet ma már szinte észre sem veszünk, annyira természetes, hogy ott van.

2004-től pedig e témában is számos kézzelfogható eredmény született: a városháza alárendeltségében működő közintézmények megnevezése kifüggesztetett magyar nyelven is. Sok polgártársunk számára szimbolikus jelentőséggel bír, ha meglátja az Anyakönyvi Hivatal, a Lakossági Ügyfélfogadó Iroda, Szociális Közszolgálat, stb. táblákat az intézmények bejáratainál. Ugyanakkor mindezeknél is fontosabb, hogy az állampolgárok ügyes-bajos dolgaikat magyarul is a hivatalnok tudtára tudják adni, azok pedig magyarul (is) tudjanak választ adni. Ezért különösen figyeltünk arra, amikor részt vettünk a városvezetésben, hogy a városi tanács alárendeltségében működő minden intézményben, ahol a lakossággal közvetlen kapcsolattartás szükséges, rendelkezésre álljanak magyarul tudó tisztviselők. Az anyakönyvi eljárások során pedig felemelő érzés, hogy a házasságkötés „igen”-jét immár több éve anyanyelvén mondhatja ki a boldog pár. Visszanézve az időben mindenképp meg kell említenem az emlékjelhagyásokat is. '90-től lehetőség nyílt ugyan arra, hogy a szatmárnémeti magyar közösség szobrok, emléktáblák állításával emlékezzen meg nagyjairól, ám ez a lehetőség sokáig csak elméleti síkon létezett — ugyanis minden köztéri szoborállításhoz a városi tanács jóváhagyása szükséges. És itt feltétlenül szót kell ejtenem Muzsnay Árpád művelődésszervezőről, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör elnökéről, a megyei RMDSZ egykori elnökéről (akinek munkássága nélkül biztosan szegényebb lenne városunk néhány mellszoborral), de történelmi magyar egyházainkról és civil szervezeteinkről is, akik több tíz szobrot, emléktáblát, domborművet állítottak-avattak az évtizedek során. Mindezek mellett a Szent István Körrel és később a Magyar Ifjúsági Kezdeményezéssel (MIK) karöltve számtalan közösségmegtartó és -építő rendezvényt is elindítottunk, melyek nélkül napjainkban már elképzelhetetlen lenne az életünk: március 15-i, augusztus 20-i, október 6-i és 23-i megemlékezések, az idén éppen tizedjére megszervezett Családi Hétvége vagy a régió legnagyobb fesztiválja, a Partiumi Magyar Napok. ”

Partnerség Szatmárnémetiért

Fiatal kora ellenére dr. Kereskényi Gábor kereken tíz éve a városi szervezet elnöke s bár gyermekkorában nem azt tervezte, hogy politikus lesz, útja óhatatlanul afelé irányodott. Mint elmondta: „1998-ban lettem az RMDSZ tagja és teljesen természetesnek tartottam, hogy 18. életévemet betöltve belépjek a szervezetbe és a 6-os körzet szervezőjeként aktívan részt vegyek a munkában. Miért volt annyira természetes számomra az a lépés? Mert az RMDSZ, mint közösségi szervezet a szatmári magyarság mindennapjaiban is benne volt, sokkal inkább érvényesült a „mozgalmi jelleg”, hiszen azokban az években a székház egyfajta közösségi házként is működött: az emberek bejöttek újságot olvasni, a híreket megvitatni, tévét nézni vagy csak egymással találkozni és beszélgetni. És abban a miliőben szinte magától adódott, hogy elkezdjünk programokat szervezni számukra, hogy kiemelten foglalkozzunk a fiatalokkal — 1999 novemberében megalapítottuk az ifjúsági szárnyat, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezést … Jó értelemben: sodortak az események a politikai útra, 2005-ben megválasztottak a városi szervezet elnökévé, most pedig polgármesterjelöltnek is. Szatmárnémetire vetítve Bacsó Péter Pelikán elvtársának mondását a magyar narancsról: kicsit kisebb, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk! És még ezt az érzést is elvették el tőlünk 2012-ben, amikor ismét kiszorították a magyarságot a városvezetésből, s ami még rosszabb, az új vezetés három és fél év alatt mindent megtett azért, hogy ne érezhessük otthon magunkat Szatmárnémetiben. De talán jókor jött a pofon. Hiszen rá kellett ébrednünk: változtatnunk kell, vissza kell térnünk a gyökerekhez, vissza kell találnunk az emberekhez, vagyis arra az útra, melyet a szatmárnémeti szervezet alapítói kijelöltek. A partnerséget a szatmáriakkal tovább kell erősítenünk Szatmárnémetiért. Ez a bizalom az alapfeltétele annak, hogy a jövő évben újra lendíthessünk egyet közképviseletünk szekerén! Kitűzött céljaink nem változtak a 25 esztendő során és az iránytűnk sem romlott el, mindazonáltal még nagyon sok tennivalónk van. Dolgoznunk kell, hogy az idők során kicsit megkopott, de még mindig minőséginek mondható anyanyelvi oktatásunk versenyképes maradjon, s ha lehet, még ütőképesebb legyen. Vissza kell állítani a szatmári egészségügy egykor elismert és nagyra értékelt színvonalát. Fenn kell tartani a sokszínű, több értékrendszernek is megfelelő szolgáltatást nyújtó művelődési szervezeteket, és lehetővé tenni, de el is várni a színvonalas munkát. Erősíteni kell a kapcsolattartást a helyi magyar vállalkozókkal, hogy esetleges speciális vagy regionális érdekeiket megfelelően képviselhessük. A cél tehát az, hogy lányaink és fiaink 25 év múlva is vonzónak találják Szatmárnémetit és szívesen válasszák a várost életük színteréül. Ezen célok elérésében vagyok és leszek mindenkinek készségesen együttműködő partnere!”

Szabó Kinga Mária