A Nagykárolyi VSK Victoria lesz Csik Tibor vezetőedző legénységének az ellenfele. A divíziós bajnokságba tizenöt év szünet után visszatérő nagykárolyi csapat az idénynyitón 3-1-es vereséget szenvedett odahaza az Olimpia VSK együttesétől, de azóta meccsről-meccsre javult a játékuk. Hat pontot gyűjtöttek eddig, ezzel a nyolcadik helyet foglalják el a csoport táblázatában.
Csik Tibor viszont bízik abban, hogy tanítványai éllovashoz méltón játszanak majd szombaton, és begyűjtjük a három pontot.
„Azt szeretném, hogy megmutassuk ezen a találkozón is, hogy ott a helyünk az első helyen. Nekünk megvan a saját célkitűzésünk, ugyanúgy a nagykárolyiak is saját céljukért harcolnak. Küzdelmes meccs lesz, de fontos, hogy tiszteljük, megbecsüljük egymást, és egymás céljait. Azt mondom, hogy most jobbak vagyunk náluk, de ezt bizonyítani kell a pályán is” – nyilatkozta a vezetőedző, aki hozzátette, hogy továbbra is szorít a Victoriának, hogy kiharcolják majd a Liga 3-ba való bennmaradást. „Jót tesz a megyei labdarúgásnak, ha minél több csapattal vagyunk képviselve a divíziós bajnokságban” – mondta.
A Szatmárnémeti Olimpia VSK – Nagykárolyi VSK Victoria mérkőzést október 29-én, szombaton, 15:00 órától rendezik a szatmárnémeti Olimpia-Daniel Prodan Stadionban.
Ezt követően a szatmári csapatra még öt meccs vár 2022-ben, ebből hármat játszik még idehaza.
Szatmárnémeti Olimpia VSK