Vidék

Cserélik a kaplonyi templom nyílászáróit

2020.10.20 - 14:32

Erdős Csaba parókus lelkész a vasárnapi istentiszteletet követően, a hirdetések rendjén ismertette a gyülekezettel az örvendetes tényt. „Ezt a pályázatot januárban nyújtottuk be a bukaresti vallásügyi államtitkársághoz, mégpedig a templom nyílászáróinak cseréje érdekében. Már tavaly is pályáztunk erre a célra, akkor is pozitív volt az elbírálás. Akkor 20 ezer lejt ítéltek meg. A munkálatok befejezése érdekében pályáztunk idén, az év elején, s a most megérkezett összegből — hála Istennek — sikerülni is fog elvégeztetni mindazt, amit elterveztünk. Az ajtókat és az ablakokat fogjuk kicserélni, az összeset. Pontosabban azokat, amelyeket tavaly nem sikerült kicserélnünk. A két oldalsó ajtó maradt idénre, fölötte a kiugró ablakrész (mind a két oldalt) stb. Mindehhez persze a szúnyogháló, a párkány is hozzátartozik. Maga a kivitelezés remélhetőleg még ebben az évben megtörténik, én nagyon szeretném, ha karácsonyra elkészülnénk. Egyébként 180 nap áll a rendelkezésünkre, annyi idő alatt kell elszámolni ezzel az összeggel. A munkálatot értelemszerűen addig el kell végeztetni, képekkel kell illusztrálni, hogy megtörtént. Sőt, magáról a folyamatról, ahogy cserélik, arról is kell képeket készíteni, és mindazokat csatolni kell az elszámolási dokumentációhoz” — fejtette ki részletesebben a tiszteletes.
 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Búzaszentelés lesz Kaplonyban

Pénteken Kaplonyban tartják a Magyarok Kenyere program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségét.
Vidék

Kaplonyban és Börvelyben is elszállítják a kerti hulladékot

A Börvelyi és a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal munkatársai egyaránt igyekeznek a lakosok segítségére sietni, így értesítésük szerint idén is elszállítják az őszi kerti munkákból származó hulladékot.
Vidék

Épülhet a bölcsőde Kaplonyban

Elkezdődtek a kaplonyi bölcsődeépítés előkészületei, tudtuk meg Megyeri Tamás Róbert polgármestertől. Az épületnek helyet adó telken a szakemberek geofizikai méréseket végeztek.