Az április 27-én megrendezésre kerülő XXIV. majtényi Rákóczi-megemlékezésre készülve a rendezvénysorozat történetéről, céljáról és szerepéről Muzsnay Árpád főszervezővel, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület vezetőségi tagjával beszélgettünk.

— Honnan jött az ötlet, mondjon néhány szót a megemlékezések történetéről?

— A majtényi Rákóczi-megemlékezések történetéről már számtalanszor beszéltem. Elnézést kérek épp ezért, ha ismétlésekbe bocsátkozom. Az 1990-es marosvásárhelyi véres március sokunkat sokkolt. Az akkori feszültségnek és összetűzéseknek mindmáig haszonélvezői azok, akik sikerrel egymásnak uszították az itt élő románokat és magyarokat. A marosvásárhelyi eseményeknek a főpróbája itt, Szatmárnémetiben volt, s velem együtt sokan érezték és tudták, hogy az együttélésnek, a jövőnek nem viszálykodás a járható útja. Múltunk is azt bizonyítja és sugallja, hogy együttes erőfeszítésekre van szükség. Irodalom és történelem iránt érdeklődő számára adott volt Ady próféciája meg a kuruc szabadságharc példája — hogy csak a vidékünkhöz ezer szállal kötődő íróegyéniség tevékenységéről vagy a történelmi esemény máig eleven üzenetéről szóljak. Így indult el a Rákóczi-megemlékezések sorozata, valamint a máig is minden esztendőben sorra kerülő Ady-zarándoklat. Nem a romantikus kurucvilág idézése volt a célunk — bár hiszem és vallom, hogy a történelmünk iránt érdeklődők között nem találni olyat, aki érzelmileg közömbösen viszonyulna a Kárpát-medence e gyönyörű szabadságharcához. A Rákóczi-féle felkelés idézése a mi esetünkben — épp 1990 véres márciusa okán — messze több volt a mindennapi életet, így a múltat is megszépítő romantikánál.

— Milyen üzenete van a ma élő ember számára a Rákóczi-féle szabadságharcnak?

— Jelennek, jövőnek, a Kárpát-medence minden népének követendő példája lehet a kuruc szabadságharc. Utolsó olyan társadalmi megmozdulása volt az itt élőknek, amelyiket sem nemzetiségi, sem felekezeti, jó ideig pedig társadalmi feszültség sem árnyékolt be. Közös ügy érdekében: a haza függetlenségéért, a jövőt biztosító önállóságért Rákóczi zászlaja alá sereglett a Habsburg-elnyomás és túlkapások miatt a magyar, a román, a ruszin, a szlovák jobbágy, együtt harcolt a református és katolikus, s közös eszmék lelkesítették a jobbágyokat, a kis- és főnemeseket. Azóta sem volt hasonló megmozdulása — Ady szavaival élve — a szolganépek Bábelének. Ha még egyszer tehetném, ma is megtenném, hogy ezt az igaz emberségünket és európaiságunkat igazoló emlék éltetését szorgalmazzam. Sokan vagyunk, akik a harcok végét jelentő szatmári békében — térben és időben is — messzire sugárzó üzenetet látunk. A jövő építése becsületes kompromisszumok nélkül lehetetlen. Elbukott ugyan a Rákóczi vezette szabadságharc, de az ország megszűnt Habsburg-gyarmatnak lenni, a császár elismerte az itt élők alkotmányát. Nem árulás, hanem reálpolitikai lépés volt Károlyi és Pálffy, valamint az őket támogatók békekötése. Önpusztító értelmetlenség lett volna a fegyveres harc továbbfolytatása. Azóta sem volt Európa egyetlen részén sem olyan felkelés, forradalom, amelyik ne véres megtorlással zárult volna. A szatmári békét követően senkit ki nem végeztek, börtönbe nem zártak, vagyonától meg nem fosztottak (amennyiben Rákóczi is aláírja a békeszerződést, rá is ez vonatkozott volna), sőt, a majtényi síkon tulajdonképpen nem is fegyverletétel volt. Csupán a zászlókat szúrták a földbe, fegyvereit mindenki magával vihette haza.

— „Az élő Rákóczi” megemlékezés minden alkalommal politikusokat, közéleti személyiségeket, történészeket és nagyon sok magyart gyűjt egybe…

— Az évenként ismétlődő megemlékezésekhez — elsősorban is kerek évfordulók alkalmával — történelmi tanácskozások társultak, s azokkal megyehatárainkat is túlléptük. Rákóczinak Erdély fejedelmévé való megválasztásának, majd trónra lépése évfordulójának alkalmából szervezésünkben Nagyenyeden és Gyulafehérváron, illetve Marosvásárhelyen találkoztak a kor kutatói. Az élő Rákóczi nevet viselő tanácskozássorozat legutóbbiját, sorrendben a tizenegyediket, 2011-ben rendeztük meg Nagykárolyban és Szatmárnémetiben. Ma már az évenkénti majtényi megemlékezés is a tanácskozások nevét viseli. Hiszem azt, mert egyéb út és lehetőség nem adódik számunkra, hiába próbálnak egyesek napjainkban is feszültséget, ellenségeskedést szítani térségünk itt élő nemzetiségei között, csakis közös erőfeszítéssel, békés egymás mellett éléssel, egymás emberi méltósága kölcsönös tiszteletben tartásával maradhatunk meg magyarnak, románnak, szlováknak, s válhatunk együtt egyenlő polgárai Európának. Rákóczi szellemiségének élnie, hatnia kell, hiszen a Nagyságos Fejedelem követendő példaként mindannyiunk kortársa lehetne. Az elmúlt több mint két évtized alatt a majtényi megemlékezéseknek sikerült országhatárokon átívelő eseménnyé, igazi Kárpát-medencei rendezvénnyé válnia. Az utóbbi években — országhatáron innen és túlról is — szívesen vesznek részt, színesítik a programot a hagyományőrző csoportok fellépései.

Remélem, az idei, az immár huszonnegyedik megemlékezés, melynek szervezői és meghívottai között románok és magyarok egyaránt találhatóak, a közös történelem példaértékű momentuma előtti tisztelgés mellett abbeli meggyőződésünk újabb bizonyságtétele is lesz, hogy mi, itt élők nem csupán hiszünk, de cselekedni is akarunk közös jövőnk érdekében.

Elek György