A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a program elindítását mandátuma elején, januárban jelentette be. Szerinte azért van rá szükség, mert jelenleg mindössze 386 funkcionális bölcsőde van Romániában, ami nem tesz eleget a helyi közösségek igényeinek.
'Eddig 24 megyében fordultam meg, és egyetlen megyeszékhelyen vagy megyei jogú városban sem mondta azt nekem a polgármester, pártállásától függetlenül, hogy meg van oldva a településen a bölcsődei infrastruktúra kérdése' - mondta sajtótájékoztatóján Cseke Attila.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a vonatkozó törvények 24 éve nem módosultak. Ezért márciusban elkezdődött az új bölcsődeépítési szabályok kidolgozása. Ezeket június elején fogadták el, s azóta hatályban vannak. Márciustól júniusig elkészült a megvalósítási tanulmánya a prototípusnak tekintett bölcsődéknek: egy 50, egy 70 és egy 110 férőhelyesnek. A prototípusokat júliusban három gazdasági-műszaki bizottság is jóváhagyta - részletezte Cseke Attila, aki szerint 'ettől a pillanattól kezdve el lehet kezdeni a bölcsődék építését'.
A tárcavezető közlése szerint augusztus végén hagyja jóvá a minisztérium az első bölcsődék megépítésének finanszírozását, ezután ki lehet írni a versenytárgyalást, és el lehet kezdeni a munkálatokat. Az Országos Befektetési Társasághoz eddig 28 finanszírozási kérelmet nyújtottak be, a számuk pedig a következő időszakban előreláthatólag nőni fog, tette hozzá Cseke.
A miniszter elmondta, a koalícióban egyezség született arról, hogy szeptembertől a jelenlegi 386 bölcsőde és a későbbiekben megépülő létesítmények működési költségeit teljes egészében az állami költségvetésből fedezik, leveszik ezt a terhet a helyi önkormányzatokról.
Cseke Attila arra kérte a helyhatóságokat, hogy nyújtsanak be finanszírozási kérelmeket, mert az első 100 kérelem augusztus végi jóváhagyása után a program folytatódik. Közlése szerint a programot a fejlesztési minisztérium költségvetéséből bonyolítják le, de emlékeztetett arra, hogy az országos helyreállítási terv keretében is lehívnak erre a célra 230 millió eurós uniós támogatást. Ez utóbbi összeg mintegy 110 bölcsőde megépítéséhez elegendő - magyarázta a fejlesztési miniszter.
AGERPRES