Belföld

Cseke Attila: csak törvénnyel tehető kötelezővé az alkalmazottak bizonyos kategóriáinak beoltása

2021.09.23 - 13:46

A tárcavezető az RFI-nek nyilatkozott erről csütörtökön. Hangsúlyozta, jómaga is kívánatosnak tartaná például az egészségügyi alkalmazottak kötelező beoltását, ám időt kért ahhoz, hogy erre jogi megoldást találjon a kormány.

Cseke Attila elmondta, elemzik a lehetőségeket, ugyanakkor leszögezte, hogy az oltás kötelezővé tétele csak törvénnyel lehetséges. Megjegyezte, a parlamentbe kerülő tervezetnek egy türelmi időszakot is ki kellene jelölnie arra, hogy az érintett kategóriáknak legyen idejük az oltakozásra.

Az ügyvivő egészségügyi miniszter közlése szerint szintén csak törvénnyel írható elő, hogy az oltatlan egészségügyi dolgozókat a saját költségükre rendszeresen teszteljék. Cseke Attila értésre adta, hogy támogatja ezt a megoldást. 'Biztonságérzetet kell nyújtanunk a pácienseknek. Abban a tudatban kell belépniük az egészségügyi intézményekbe, hogy vagy beoltották, vagy tesztelték azt az orvost vagy más egészségügyi dolgozót, akivel tárgyalni fognak' - jelentette ki, hozzátéve, hogy a minisztérium szakértők és jogászok bevonásával erre is keresi a megoldást.

Államfő kedden nyilatkozott arról, hogy a koronavírus elleni oltást kötelezővé kellene tenni a lényeges ágazatokban dolgozók bizonyos kategóriái számára. Klaus Iohannis az egészségügyi dolgozókat hozta fel példaként.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Napirendre kerülhet a közigazgatási reform

Tíz százalékos álláshely- és költségcsökkentésről szól.
Szatmár megye

Ingyenes HPV-oltás 27 éves korig, féláron 45 éves korig

Október 1-jétől életbe léptek Romániában az új HPV-oltási szabályok: bővült a jogosultak köre, a 27 év alattiak ingyen, a 45 év alattiak pedig féláron juthatnak hozzá a védőoltáshoz.
Belföld

Jegyzéket készít Cseke az Anghel Saligny program folytatásáról

Cseke Attila fejlesztési miniszter vasárnap Bihar megyében kijelentette, hogy memorandum készül az Anghel Saligny program folytatásáról a következő három évben.