Vidék

Csehi: A víz érték

2012.05.29 - 19:25

A Szatmár Megyei Tanács projektje révén 220 ezer Szatmár megyei lakosnak lesz tiszta ivóvize és kapcsolata a szennyvízhálózattal.

Csehi Árpád Szabolcs megyei tanácselnök, Erdei D. István parlamenti képviselő és Koczán Levente Túrterebes község polgármesterének jelenlétében adták át kedden kora délután a Drăgușeni vízhálózatot. A munkálatok első fázisaként egy nyolc kilométer hosszú vízhálózatot építettek ki, mely 1200 embernek biztosítja a vezetékes vizet. Két közkutat is elhelyeztek a településen, egyet az iskola, a templom és művelődési ház környékén, a másikat pedig a falu azon részére, ahol a mellékutca lakói is könnyen megközelíthetik azt. A hivatalos átadáson Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke külön gratulált a község vezetőinek ahhoz, hogy sikerült kivitelezni a vízhálózat munkálatit, amely sokszor nehézségekbe ütközött, kiváltképpen, hogy négyszer a Túr folyó alatt is el kellett vezessék a csöveket. - Bár a befeketetés nagy része a föld alatt található, így nem látható, ennek ellenére felbecsülhetetlen értéket képvisel a víz – hangsúlyozta Csehi.

Csehi jelezte, hogy az elmúlt hetekben sikerült finanszírozást szerezni egy olyan projektre, amely megvalósítása révén a megye mintegy 220 ezer lakójájoz sikerül eljuttatni a tiszta ivóvizet, illetve kiépíteni szennyvízhálózatot. "Azon dolgozunk, hogy európai körülményeket teremtsünk a megyében. Tudatosan fejlesztünk, tiszta ivóvíz, szennyvízhálózat és ezt követően új utak kellenek megyeszerte. Előkészítettük a berházásokat, elindítottuk a kivitelezést, folytatjuk a munkát" - jelentette ki a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

Négy év telt el a draguseni ivóvízhálózat kiépítésének megálmodása és a keddi hivatalos átadás között. A nyolc kilométer hosszú és 600 ezer lejes beruházás biztosítja több mint 1200 személy számára a tiszta, vezetékes ivóvizet Drăguseniben – mondta Koczán Levente polgármester.