Vidék

Csatornahálózat és új ivóvízforrás Érendréd községben

Bővül Érendréd község csatornahálózata (Fotó: Érendréd Község Polgármesteri Hivatala)
2023.02.28 - 14:23
Az Anghel Saligny-program sikeres pályázatának köszönhetően 18 millió lejnél is több áll az érendrédi önkormányzat rendelkezésére, amelyből Érdengeleg és Iriny települések szennyvízcsatorna-hálózatát építhetik majd ki a közeljövőben, de bicikliutat is kialakítanak, bekapcsolódva a több megyét érintő hálózatba.

Papp Tibor, Érendréd község polgármestere nemrég írta alá Bukarestben azt a szerződést, amely a községi csatornahálózat bővítésének finanszírozását teszi lehetővé. Az elöljáró hírportálunk kérdéseire válaszolva elmesélte, összesen 15 kilométer hosszan terveztetik meg a csatornarendszer újabb szakaszát. A közeljövőben kiépítendő, érdengelegi és irinyi vezetékeket aztán bekapcsolják a már meglévő, községközponti rendszerbe, így az ott keletkező szennyvizet is az Endréden működő központi ülepítő- és tisztítóállomás fogja kezelni. „A csövek lefektetése mellett szükség lesz több ponton úgynevezett átemelőszivattyúk telepítésére is az új rendszer mentén. Már elkezdtük a terveztetést, amelynek maximum hatvan nap alatt el is kell készülnie. Ezt követi majd, várhatóan két hónapon belül a közbeszerzési eljárás” – részletezte a községi elöljáró. Papp szeretné, ha az idei nyár folyamán sikerülne elindítani a kivitelezést is.

hirek/2023/februar/erendred4.jpg


Újabb ivóvízforrást keresnek

A polgármester arról is beszámolt, hogy február elején aláírta annak, a szintén Saligny-program beadott nyertes pályázatnak a finanszírozási dokumentációját, amelynek keretében a községi ivóvízhálózatot közel kétmillió lejből fogják fejleszteni.
„Újabb forrást keresünk, amelyből táplálni tudjuk majd az ivóvízhálózatunkat. A jelenlegi, egyetlen, fúrt kút a tavalyi nagy szárazság idején nem volt elegendő, maximális kapacitáson működtetve is éppen csak el tudta látni a feladatát. A megnövekedett igényeket egy újabb forrás becsatlakoztatásával tudjuk megfelelően kiszolgálni” – tette hozzá a településvezető, aki szerint a furat szintén Érendréden lesz, de a teljes községet ki fogja tudni szolgálni.
Egyébiránt a község mindhárom településének valamennyi utcájára eljut a vezetékes ivóvíz, így mindenki számára hozzáférhető az. Az új furat mellett egy nagy teljesítményű generátorba is beruháznak az érendrédiek, hogy az esetleges áramszünetek alkalmával se kelljen a lakosságnak nélkülöznie a létfontosságú ivóvizet, illetve a rendszer automatizálásán is modernizálnak majd. Az új forrás a meglévőtől 420 méterre lesz és bekötik a mostani vízüzembe.

Jó úton Bihar felé, biciklivel a gólyafészkek alatt

Érendréd modernizálhatja a 43-as jelzésű községi utat, amely a községközpont és Bihar megye határa (Szalacs község felé) között húzódik. A szintén Salignys pályázat dokumentációját már föltöltötték a szakminisztérium internetes adatbázisába, a válaszra várnak. A bihari oldalon szintén nyertes pályázat finanszírozza majd az út modernizálását, így az endrédiek és a szalacsiak a közeljövőben jó minőségű úton juthatnak majd el egymáshoz. A megyehatárig egyébként Endréd községnek 1,7 kilométernyi utat kell teljes mértékben rehabilitálnia. Ez egyelőre kövezett út, járható ugyan, de teljesen új alapot készítenek majd neki, és megfelelően le is aszfaltozzák azt.

hirek/2023/februar/erendred2.jpg


Emellett az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében 2,6 kilométer hosszan biciklisávot alakítanak ki Érendréden. A polgármester elmondta, ez az első ilyen jellegű projektjük, és ennek révén be kívánnak kapcsolódni abba a regionális programba, amely több megyét összekapcsolna. Az endrédi része lesz annak a bicikliút-hálózatnak, amely Bihar felé köti majd össze a községet azzal a rendszerrel, amely várhatóan több megyét is érint. A településen sokan szeretik használni a kerékpárjukat, és a kirándulóknak idővel majd két keréken is lehetőségük nyílik megcsodálni az Érmellék természeti szépségeit, illetve megízlelni gasztronómiai kínálatát. A kerekezők többek között gólyafészkek alatt is elhaladhatnak majd az Ér töltésén — ez a költözőmadár ugyanis az Érmellék, és Érendréd védjegye. Papp Endre szerint a tavalyi aszályos időjárás megviselte az állományt, nem volt elegendő táplálékuk, így kevesebb utódot sikerült felnevelniük fészkeikben. Az, hogy ez számszerűen mit is jelent, tavasszal derül majd ki, amikor a madarak visszajönnek afrikai telelésükből.

Végh Balázs

hirek/2023/februar/erendred3.jpg