Mezőpetri községhez a községközponton kívül egyetlen település, Kisdengeleg tartozik. Az elmúlt héten, egy meleg őszi délelőttön meglátogattuk a települést. A főúttól a településre bevezető három kilométeres szakasz le van aszfaltozva, így sem esős időben, sem télen nem okoz gondot a közlekedés. A falu utcáin alig lehetett látni embert, egy idősebb férfi gyűjtötte össze a ház előtt lévő fáról lehullott gyümölcsöt. „Nem sok termett idén — mondja halkan —, a legtöbb már zölden tönkrement. Csak azért szedem össze, hogy ne csúfítsa a ház elejét.” 
A csárdai ember mindig sokat adott arra, hogy a ház eleje tiszta legyen, mert aszerint ítélik meg az embert. Karádi Csaba, Mezőpetri község leköszönő polgármestere elmondta, hogy Kisdengeleget a helyi lakosok Csárdának nevezik. Az Árpád-korban ezen a területen egy Besenyő nevű falu volt, a 17. századból megmaradt oklevélben már csak mint puszta szerepelt. Egy 1169-es oklevél Bessenyewtho, 1326-ban Besseneu, 1369-ben Besenew, 1469-ben sylva Besenyew néven említik az oklevelek. Nem maradt meg egyetlen épülete sem, csak egy csárda, amiről a nevét kapta az újjáépült falu. 1950-ig Érendréd község része volt, egyike azon kevés romániai településnek, amely a 20. század folyamán is megmaradt német többségűnek. 2000-ben 268 lakosából 101 német, 91 magyar és 75 román volt. Római katolikus temploma 1938–1943 között épült, Szent Vendel tiszteletére szentelték fel. Főoltárképét Orlay Petrich Soma festette 1866-ban.

Kisdengelegen jelenleg 130 ház van. Az egész faluban le vannak aszfaltozva az utcák, be van vezetve a víz, és a szennyvízhálózat is kiépült. Az utóbbi években jelentősen javultak az életfeltételek, aminek megvan az eredménye, csökken az elvándorlás. Már csak az lenne jó, ha lennének munkahelyek is. A lakosság nagy része ingázik. Sokan mennek Nagykárolyba, akik pedig nem rendelkeznek szakképesítéssel, Mezőpetriben, a társulásnál vállalnak munkát.

Egy ideje papja is van a falunak. Azt tartják, hogy egy faluban akkor vannak gondok, amikor nincs pap. A jövőre nézve az okozhatja a problémát, hogy nincsenek gyerekek. Egyre kevesebb az őslakos. A sváb nyelvet már nagyon kevesen beszélik. Azok, akik házakat vásárolnak, és beköltöznek a faluba, nem a csárdai szellemiséget viszik tovább. 

A falu főutcáján található az emeletes iskolaépület, ami nem több mint negyven-ötven éves. Sajnos nem működik. A csárdai gyerekeket iskolabusszal szállítják Mezőpetribe. Van délutáni foglalkozás is, az étkeztetés egy részét az önkormányzat fizeti. A tervek között szerepel az iskola épületének a rendbetétele, hátha bérbe veszi egy vállalkozó, és munkahelyeket teremt. Jó lenne a csárdai embereknek, ha nem kellene ingázniuk. Nem lenne jó, ha Csárda ismét egy pusztává válna, hiszen sokat dolgoztak a svábok azért, hogy az egykori pusztán egy virágzó települést hozzanak létre.

Elek György