Tegnap délután a Szatmár Megyei Múzeum volt tanítványai, kollégái és tisztelői kiállítással és kerekasztal-beszélgetéssel emlékeztek Csapó Sándor rajztanárra, szobrászra, festőre és restaurátorra, születésének századik évfordulója alkalmából.

A megemlékezést Liviu Marta, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója nyitotta meg a II. emeleti előcsarnokban — ahol kiállítást is rendeztek Csapó Sándor munkáiból, illetve az őt és családját ábrázoló fotókból —, majd Tóth Zoltán muzeológus, a megemlékezés ötletgazdája ismertette a száz éve született művész életének és munkásságának főbb eseményeit, miután megszólaltatta az Északi Színházból a múzeumba szállított gongot, amit Csapó Sándor rézlemezből kézzel kalapált ki. Csapó ismerte az irodalmat, a zenét, a képzőművészetet, több nyelven beszélt, köztük eszperantó nyelven is, kiváló technikai érzékkel rendelkezett, és restaurátorként is komoly munkát végzett.

Kereskényi Sándor muzeológus értelmiségtörténeti eszmefuttatásában arról beszélt, hogy az ókortól napjainkig a különböző korokban milyen szerepet töltött be az értelmiségi réteg. Kereskényi hangsúlyozta, hogy az értelmiség a második teremtő, akit a korhangulattól függően kihasználnak, felemelnek, letipornak, felelőssé tesznek. Csapó Sándor korában az értelmiség a tömegek felé vitte el a kultúrát. Ő vidéki kultúrember volt, több dologgal foglalkozott egyszerre, talán épp emiatt maradt kevés ideje az önálló művészeti alkotások létrehozására.

Muhi Sándor, az egykori tanítvány, majd kolléga fiatal tanárként ismerkedett meg Csapóval. Emlékeinek felidézése közben szót ejtett közös tevékenységeikről is. Szatmár megye nem volt sohasem egy művészeti központ — mondta —, abban az időben mégis sikerült színvonalas kiállításokat szervezni. Csapó Sándor egyik legsikeresebb munkájának a Lükő Béla-szobrot tartja, ami minden szempontból megfelel a művészi elvárásoknak. Muhi bemutatta azt a Csapó által készített emlékérmet, amit ötödik osztályos korában kapott, amikor a Kölcsey Ferenc Líceum megalakulásának négyszázadik évfordulóját ünnepelte.

A megemlékező beszédek közben Tóth-Páll Miklós színművész Gellért Sándor A kínai nagy fal előtt, valamint Ady Endre Délibáb-ősöm köd-városban című versét mondta el.

Kerekasztal–beszélgetés

Ezután következett a kerekasztal-beszélgetés a múzeum egyik termében, a moderátor Muhi Sándor volt, aki úgy szólaltatta meg a volt tanítványokat, kollégákat, ismerősöket, hogy minél többet megtudjunk erről a különös személyiségről. Csapó Sándor fia, Csapó Zoltán apja sokszínűségéről beszélt, akitől ő maga is sokat tanult.

Szodoray Parádi Hajnalka, egykori tanítvány és kolléga, arról beszélt, hogyan tette le az alapjait Csapó Sándor a Művészeti Iskolának, és hogyan tanított.

Thoroczkay Sándor is tanítványként idézte fel emlékeit, kiemelve azt, hogy Csapó milyen jó pedagógus volt, és mennyire komolyan vette a munkáját. Azt is elmondta, hogy ő volt az egyetlen tanítványa, akit 1958-ban, tizenegyedik osztályban megbuktatott rajzból, első évharmadban. Év végére javított. Elmesélte azt is, hogy milyen nagy élmény volt az, amikor tanárok és diákok együtt játszották Kós Károly Budai Nagy Antal című drámáját.

Fazekas Lóránd írt Csapó Sándorról A tanári életutak című könyvében. Az iskolából és az utcáról ismerte, de személyesen nem beszélgetett vele. Muzsnay Árpád szerint Csapó Sándor Szatmárnémeti egyik legjobb pedagógusa volt. Soha nem sértett meg senkit, azokban, akik nem voltak jó rajzolók, azt a munkát értékelte, amit a rajz elkészítésébe belefektettek. Végül Tarczy István arról az időszakról beszélt, amikor együtt dolgoztak a színház mennyezetének díszítésén.

Elek György