Nagykároly

Csapatépítőn vett részt a Kalazanci diáktanácsa

Jó hangulatban telt a csapatépítő program Fotó: Sopronyi Roland
2022.08.11 - 13:00
Ugyan még vakáció van, de a nagykárolyi Kalazanci líceum diáktanácsa már most elkezdett tervezni.

A kalazancis diákok kétnapos csapatépítő és motivációs tréningen vehettek részt, amelynek elsődleges célja a közösségépítés, a motiváció és csapatkohézió erősödése, az elköteleződés és a tudatos szerepvállalás fontosságának tudatosítása volt.

A jó hangulatú programsorozat során a diáktanács tagjainak alkalmuk volt kielemezni idei munkásságukat, céljaik elérésének mértékét, és egyúttal a következő tanévre is kitűzték céljaikat, programterveiket. Különféle csapatépítő játékok és feladatok során kerülhettek közelebb egymáshoz, és sajátíthattak el olyan készségeket, mint a vezetői kommunikáció, hatékony-asszertív párbeszéd, csapatépítés és a közös célokért való együtt dolgozás képessége.

Bár már az előző években is voltak hasonló jellegű közösségi alkalmak, a diáktanácsot valójában a 2021/2022-es tanév során sikerült úgy újraszervezni, hogy az osztályokat képviselő tagok azóta valóban aktívan bekapcsolódnak az iskola közösségi életébe, képviselik az iskolai diákságot, előterjesztve elképzeléseiket. Munkájuk és jelenlétük révén kapcsolatot teremtenek a diákság és a tanári kar között. A diáktanács aktívan bekapcsolódik az iskola életébe, szerepet vállalva a közösségi események, önkéntes és karitatív programok szervezésében. Az idei kétnapos ráhangoló esemény ennek a hatékonyságát kívánta elősegíteni. A program megvalósítását a Pro Calasantius Egyesület, a Kalazanci líceum és Communitas Alapítvány támogatása biztosította.

Sorponyi Roland kísérő tanár