Vidék

Csanálos napja tizenharmadszor

2012.08.06 - 09:00

Soltész Rezső volt az idei falunap sztárfellépője Csanáloson, de az operettgálára is sokan kíváncsiak voltak. Volt minden, ami kell ilyenkor: fúvósok, árusok, és persze jó hangulat.

A csanálosi falunapot hagyományosan az aratás befejezésével, az új kenyérrel kötik össze évről évre. Idén sem volt ez másként, az új kenyeret és Csanálos községet ünnepelték tegnap. Az új termést szimbolizáló kenyeret a délelőtti ünnepi szentmise során áldották meg, és ezt a kenyeret vitte két sváb népviseletbe öltözött gyermek a 15 órakor kezdődött felvonulás során is. A menetben (szintén a hagyományokhoz híven) helyet kaptak a fiatal táncosok, a néptáncosok és persze a fúvószenekar.

A színpadon is a fúvósok kezdtek, a csanálosi, fényi és csomaközi fiatalokból verbuválódott banda hagyományos és kortárs, népszerű dallamokat egyaránt játszott. A nyitókoncertet a hivatalos megnyitó követte. Mellau József polgármester köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket. Őt követően Adrian Ștef, a megyei tanács elnöke lépett a színpadra. Ștef gesztusértékűen magyarul szólt az elöljárókhoz és a falu lakosságához, beszédében főleg a Csanálost érintő fejlesztéseket érintette.

Az ünnepi műsor első részében a helyi és környékbeli tehetségek léptek fel, kezdésként a „Pom-pomok”–nak, azaz a csanálosi gyermekek tánccsoportjának tapsolhatott a közönség. Többször is színpadra léptek a Black Angels táncosai, különböző modern koreográfiákat mutattak be. Az óvodások, majd a kálmándi táncosok következtek, őket a kaplonyi asszonykórus követte, majd a mezőteremi idősek kórusa, a Szaniszlai Pipacsok és a Control Dance szórakoztatta a közönséget.

Estére már szépszámú közönség gyűlt a színpad elé, sokan várták a Kolozsvári Állami Magyar Opera énekeseinek operettgáláját is. Az örökzöldeket újabb örökzöldek követték, a sztárvendég ugyanis Soltész Rezső volt, aki nem csak a „Szóljon hangosan az ének” című slágerét énekelte el, de természetesen ez a dal is elhangzott. A jeles nap lezárásaként bált tartottak, aki még bírta szusszal, az hajnalig mulathatott, így ünnepelve Csanálost és az új kenyeret.

Fischer Botond