Magazin

„Csalódtunk a szatmáriakban...pozitívan”

2012.09.22 - 11:51

Ha Szatmárnémetiben járnak, garantált a jó hangulat. A közönség velük együtt tombol, énekli a dalaikat. A Desperado együttes tagja, Bodnár Zsolt a szatmári koncertekről és a csapat terveiről beszélt lapunknak.

 

— Többször jártatok már Szatmárnémetiben, és a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett koncert előtt is említettétek, hogy nagyon szeretitek az itteni bulikat, és alig várjátok, hogy színpadra lépjetek. Olyan volt az augusztusi fellépés, amilyenre számítottatok?

— Igazából csalódás volt a kérdéses buli... mégpedig pozitív értelemben!!! Hiszen fantasztikusabb volt a közönség, szuperebb volt a hangulat, mint bármikor! Ahogyan mondtuk, nagyon szeretünk hozzátok menni, mert úgy érezzük, őszinte érdeklődést tapasztalunk irányunkban, és ez jót tesz a buli hangulatának mindenképpen!

— Az együttes 1998-ban alakult, azaz 14 éve fut a banda szekere. Nyilván rengeteg fantasztikus élményben volt részetek, de ha mégis ki kellene emelni egy olyan eseményt, történetet, ami örökre megragadt bennetek, amire ha rágondoltok, azonnal libabőrösök lesztek, melyik lenne az?

— Hú, valóban az elmúlt 14 évben annyi minden történt velünk, hogy a Desperado nélkül több emberöltő alatt sem éltünk volna át ennyi élményt. A „legek” esetében sem egyszerű a helyzet.... Talán az az eset, amikor néhány évvel ezelőtt egy New York-i metróalagútban hatalmas tömegre lettünk figyelmesek. Néhány egyszerűen öltözött fekete nő énekelt, zenei kíséret nélkül. Őket hallgatva hirtelen senkinek nem volt sietős a dolga. Több metró ment el nélkülünk, mert olyan hatással voltak mindannyiunkra. Félelmetesen megható volt! El is gondolkodtunk utána, hogy vajon mit is keresünk mi itt...

— A tavaly megjelent Egy őrült álom című slágeretekben a romániai Play & Win dance trió is közreműködik. Hogyan találkoztatok a gyulafehérvári fiúkkal, kinek az ötlete volt a közös produkció?

— A Play & Winnel való közös munka meghatározó élmény volt szintén a pályánkon. Nem volt egyszerű összehozni a dolgot, mert a Debrecen—Bukarest távolság, valamint a sűrű időbeosztásaink feladták a leckét. A sepsiszentgyörgyi Dimény Jani barátunkkal egy erdélyi turné utolsó fellépése után grillezgettünk, sörözgettünk lazításképpen, amikor kipattant az ötlet! Ő ismerte a srácokat, és Zoy-jal azonnal kaptunk a dolgon! Jó 9 hónap kellett, mire végre elkészült a közös dal.

— Mondhatjuk, hogy ezzel a dallal és a legújabb Miért múlik el című szerzeménnyel egy bizonyos stílusváltáson is átesett a zenekar?

— Ez egy érdekes kérdés. Aki ismer bennünket a korai Desperado-időszaktól kezdve, az tudja, hogy a táncolós, klubos zene mindig is közel állt hozzánk. Az első dalaink mind ilyen pörgős klubzenék voltak. Inkább úgy mondanám, hogy kicsit visszatértünk a gyökerekhez.

— Az idei és egyben először megrendezett Transilvanian Music Awards díjátadó gálán ti kaptátok meg a legjobb magyar dance-pop csapatnak járó díjat. Mit jelent ez a zenekarnak?

— Óriási elismerésként éljük meg, hiszen azt mindig is tudtuk, hogy Erdély nemcsak a mi szívünkhöz áll közel, de bennünket is szívesen fogadnak az erdélyi emberek, a rajongóink. Ezzel a díjjal a közönség mellett a szakma is elismerését fejezte ki. Nagyra tartjuk a gesztust, és közel áll a szívünkhöz a díj! Nem véletlen, hogy a Miért múlik el című dalunk videóját épp a díjátadón forgattuk.

— Eddig öt nagylemezetek jelent meg, a legutóbbi 2008-ban jött ki Érezd a zenét címmel. Négy év telt el azóta. Mikorra várhatjuk a következő Desperado-lemezt? Mik a zenekar jövőbeni tervei?

— Sokat változott 2008 óta a világ. Ma már az emberek nem vásárolnak lemezt, sokkal inkább letöltik innen-onnan. Persze vannak ennek legális formái, de én azt hiszem, míg a fejekben nem változik meg az a fajta hozzáállás, hogy a zene ingyen van, addig nemigen ölt mérhető méreteket a legális források használata. Sajnos, de ez egy más kérdés. Addig is alkalmazkodunk a viszonyokhoz, és sajnos nagylemezt egyelőre nem áll szándékunkban készíteni. Ha pedig mégis, az egy válogatás-album lehetne, pár új dallal megspékelve... de ez még a távolabbi jövő. Sokkal inkább 1-1 dalt, videoklipet készítünk. Épp a napokban is készül egy új, érdekes fúzió, amit tavasszal szeretnénk a közönséggel megosztani. A klip ötletén dolgozunk éppen. Meg persze párhuzamosan futnak a fellépések, épp most is a hajdúszoboszlói élő zenekari koncertünk előtt írom a válaszaimat! Hozzám az élő koncertek állnak igazán közel, úgyhogy ez az én napom!

— Azt tudom, hogy több szatmári barátotok is van. Előfordul, hogy inkognitóban ellátogattok a városba? Csak azért, hogy legközelebb legyünk résen.

— Igen, volt már rá példa. Örömmel mennék/mennénk sűrűbben, de hát a programjaink nemigen engedik. Persze mindig megtaláljuk az alkalmat, hogy találkozzunk, ha Szatmár környékén játszunk, vagy arrafelé utazunk. Már várjuk a következő bulit, koncertet! Addig is üdv a Friss Újság olvasóinak!!!

Botos István