Sport

Csalódás: negyedosztályos nigériai kell az Olinak?

2016.07.23 - 19:48

Nemcsak a sajtó munkatársait, de a közvéleményt is sokkolta, amikor a Szatmárnémeti FC Olimpia vezetősége bejelentette, hogy egy 21 éves nigériai csatárt hívott a csapathoz a Szilágy megyei negyedosztályból.

Ez téma volt szombaton a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület közgyűlésén is, ahol a klubvezetők arra panaszkodtak, hogy az Olimpia edzői rá sem néznek a Szatmár megyei bajnokságokban szereplő csapatok játékosaira, de most a szomszédos megyéből hoznak egy idegenlégióst. „Amikor megalakult az Olimpia, akkor mi, a megyei bajnokságokban szereplő együttesek vezetői azzal a feltétellel támogattuk a projektet, hogy csapataink legjobbjai lehetőséget kapnak, hogy divíziós bajnokságban játsszanak. De azt vesszük észre, hogy számba sem vesznek minket, most pedig nigériai negyedosztályosokat hoznak ide” — mondta Vasile Robaş, az Aranyosmeggyesi Dacia elnöke, de panaszával mindenki egyet értet. A tehetséges fiatalok magyarországi harmad- vagy másodosztályos csapatokban játszanak, Nagykárolyból pedig már a második játékos juthat a Ferencváros utánpótláscsapatába: Nyéki Márk után ugyanis Tilinger Dániel is a zöld-fehérekhez kerülhet.

Egybehangzó vélemény volt az is, hogy a jelenlegi klubvezetés ugyanazokat a hibákat követi el, mint a korábbi elnökség. Korábban az RMDSZ képviselői voltak a legfőbb hangadói azoknak a meglátásoknak, hogy az Olimpiánál indokolatlanul sok az alkalmazott. Most úgy tűnik, hogy a létszám megmaradt, csak a tisztségeket betöltő személyek neve változott. Néhány igazolás is erős kétségeket von maga után: kérdés például, hogy miért kellett a nigériai Idris Abdul Rahman Ozovehét (képünkön) Szatmárra hívni?

Ugyanakkor a kapus, Andrei Preda szerződtetése sem érthető. A rutinos Iulian Anca-Trip visszajött Szatmárra, mellette pedig második számú kapus az a Marius Şuta, aki majdnem végigvédte a bajnoki rájátszást. A craiovai születésű Preda korábban a FC Olt Slatina szűkített keretébe sem fért bele, vagyis csereként sem szerepelt az együttesénél. Tavaly a Gloria Buzăunál húsz meccsen 25 gólt kapott. Tényleg nem volt nála jobb kapus a megyében?