Vidék

Családi napot tartottak Kaplonyban

2015.08.04 - 11:15

Vasárnap délután immár hetedik alkalommal tartottak családias hangulatú találkozót a kaplonyi NDF székházának udvarán. A nap középpontjában a svábság és a kulturális sokszínűség állt.

Immár hétéves múltra tekint vissza a kaplonyi Német Demokrata Fórum azon kezdeményezése, melynek keretében minden évben legalább egyszer összegyűlnek a helyiek és a Kaplonyból elszármazottak egy találkozóra, baráti beszélgetésre, kulturális programmal egészítve ki az összejöveteleket. A családi napot minden év augusztusának első vasárnapján tartják. A program szorosan összekapcsolódik a „kiskirbájjal”, hiszen augusztus másodikán Szent Ferenc ünnepét is megtartják a községben. A porciunkula-búcsú mindig tömegeket vonz, ami ebben az évben éppen vasárnapra esett, így kiváló felvezetője lehetett a délutáni programoknak. Az eseménysorozat délelőtt festőművészeti kiállítás megnyitójával kezdődött, amely augusztus 3. és 7. között is látogatható lesz. Az érdeklődők jelentkezhetnek a 310-es házszám alatt. A Polipol Mobila Kft. által szervezett alkotótáborban készült festmények Stefan Gnandtnak, a tábor művészeti vezetőjének köszönhetően jutottak el Kaplonyba. Ahogy azt már a korábbi években is megszokhatták a jelenlévők, a délutáni események dr. Baumgartner Bernadett és dr. Tempfli Imre előadásával kezdődtek. A prezentációk témája: „Az I. és a II. világháború sorsforduló a svábok életében” volt. Az előadások végén a hallgatóság kérdéseket intézhetett a két szakértőhöz, melynek nyomán érdekes beszélgetés alakult ki. Török Imre, a kaplonyi NDF vezetője és egyben a rendezvény főszervezője kihangsúlyozta, ezúttal kettős ünnepre gyűltek össze, hiszen a kaplonyiak találkozóját és egyben a Sváb Napot is megtartották. Örömmel nyugtázta, hogy egyre népszerűbb a rendezvény, és évről évre egyre többen látogatják. Megnyitó beszédében a kaplonyi NDF elmúlt huszonöt évét összegezte, majd Leitner Johann, az NDF megyei szervezetének elnöke szólt a jelenlévőkhöz. A vasárnapi program a multikulturalitás jegyében lett összeállítva, kidomborítva, hogy Kaplonyban többféle nemzetiség él békében együtt, egymást elfogadva és támogatva. Kezdésként a helyi fúvósbanda négy himnuszt — magyar, román, német, európai — játszott el a hallgatóságnak, Jónucz Alfonz zenetanár pedig minden zeneszám előtt néhány érdekességet osztott meg a közönséggel az adott himnusszal kapcsolatban.

A délután további részében a szatmári ifjú hagyományőrző német tánccsoport német táncot mutatott be, Nyíri Ilona óvodás csoportja szintén német tánccal és szavalatokkal kedveskedett a jelenlévőknek, Mentes Mária tanítványa, Tyukodi Viktória pedig zongorajátékkal varázsolta el a nagyérdeműt. Hitter Ágota tanítványai magyar tánccal léptek fel, Straub Ottó pedig német slágereket énekelt. Jónucz Alfonz gitáregyüttese magyar és német népdalokat játszott, ugyanakkor fellépett a nagykárolyi kultúrház román tánccsoportja is. A kálmándi hagyományőrző tánccsoport német táncot adott elő, a Kaplonyi Asszonykórus magyar és német dalokkal, énekekkel állt színpadra. A színpadi műsor könnyűzenei programmal ért véget: fellépett a Baumgártner Márk vezette könnyűzene-együttes, valamint Vitéz Júlia, aki közkedvelt slágerekkel szórakoztatta a közönséget. A Sváb Nap szabadtéri bállal ért véget.

Kinczel Tünde