Vidék

Családi nap volt Kaplonyban

2014.08.04 - 16:06

Változatos és színvonalas kulturális programok jellemezték az idei Sváb Napot Kaplonyban. A szervező a Német Demokrata Fórum helyi szervezete volt, a helyszín az NDF-székház udvara.

Eseménydús hétvégét tudhatnak maguk mögött a kaplonyiak: szombaton Szent Ferenc ünnepét tartották meg a községben. A porciunkula-búcsú mindig tömegeket vonz, s a mostani alkalom rangját emelte az, hogy Szent Ferenc üzenetét a Kaplonyból származó, jelenleg Stuttgartban élő Tempfli Imre tolmácsolta a jelenlévőknek.

A búcsút követő napon, augusztus 3-án, a Német Demokrata Fórum helyi szervezete gondoskodott a kaplonyiak szórakoztatásáról: jó hangulatban, óriási érdeklődés mellett zajlott a Sváb Nap a községben. A kaplonyi NDF-szervezet tagjai immár hatodik alkalommal szervezték meg a rendezvényt, melynek helyszínéül a szervezet székháza szolgált. Török Imre, a kaplonyi NDF vezetője lapunknak nyilatkozva elmondta, a közelmúltban megújult a székházuk, s ezt is be akarták mutatni a kaplonyiaknak.

A Sváb Napot minden év augusztus hónapjának első vasárnapján tartják. A program délután 5 órakor tartalmas előadással kezdődött, melyet dr. Baumgartner Bernadett és dr. Tempfli Imre tartottak, Részletek Kaplony történelméből: Kaplony és az I. világháború, valamint Az I. világháború, sorsforduló a svábok életében címmel. Az előadások végén a hallgatóság kérdéseket intézhetett a két előadóhoz, s ennek során érdekes beszélgetés alakult ki a résztvevők körében.

Az NDF-székház udvarán ezután ünnepi beszédek hangzottak el. Török Imre köszöntötte az egybegyűlteket, majd arról beszélt, hogy mennyire fontos a sváb identitás megőrzése, s hogy a rendezvény szervezőinek is a folytonosság, a sváb hagyományok őrzése és továbbörökítése a fő célja.

Leitner János, az NDF megyei szervezetének elnöke is jelen volt a rendezvényen. Mint mondta, a kultúrát nem lehet megtanulni, örökölni kell s továbbadni. A sváb nyelv helyett ma már a németet kell tanulni, ezért hozták létre a Johann Ettinger Német Líceumot Szatmárnémetiben, ami az egyik legeredményesebb középiskolává vált a megyében.

Kulturális programok

A délután folyamán változatos kulturális programok és gasztronómiai csemegék várták a kaplonyiakat és a községből elszármazottakat. A program keretében Jónucz Alfonz és furulyaegyüttese, a nagykárolyi NDF férfikórusa szerepelt, míg a Szolomájer Tímea által felkészített kisiskolások modern táncot mutattak be. Felléptek a nagykárolyi, mezőteremi, kálmándi néptánccsoportok, a kaplonyi Asszonykórus s a kaplonyi fúvószenekar. Gaja Dalma magyar népdalokat énekelt, míg Straub Ottó német slágereket. Baumgartner Márk együttese táncdalokkal szórakoztatta a közönséget, majd Altfater Andrea és Vitéz Júlia szólisták következtek. A Sváb Nap szabadtéri bállal ért véget.

Tőtős Tímea