Repült a gumicsizma, utána a tűsarkú cipő, messzire elhallatszott a vidám nevetés, jó szívvel kínálták a jó falatokat, körbe-néptáncolták Erdély, aztán a hatalmas tábortüzet — és kikapcsolódás, szórakozás közben sem feledkeztek meg a súlyos beteg Tomiról, akinek gyógykezelésére 2200 lej gyűlt össze a mikolai Családi Napon.

Remekül szórakozott az „érett férfikorba lépett” Mikola apraja és nagyja az immár hetedik alkalommal megszervezett Családi Napon, a focipálya melletti évtizedes tölgyfák által határolt füves tisztáson. Az éjszakába nyúló, kellemes hangulatú, érdekes „sport”-rendezvényekben, ízletes falatokban, gazdag és tartalmas kulturális kavalkádban, sok-sok vidámságban bővelkedő rendezvény olyan megálló és kikapcsolódás volt a mindennapok rohanásában, amely egyrészt a helyiekről és a helyieknek szólt — másrészt a környező településekről érkezett vendégek kedves családi barátoknak érezhették magukat a Pál apostol intésében telt napon, amelyen senki nem azt kereste, ami széthúz és megoszt, hanem azt, ami összeköt.

Azt gondolhatnánk, amikor egy rendezvény már a hetedik kiadásához érkezik, a szervezőknek nincs különösebb dolguk, csak a megszokott lépéseket követni — persze ez csak részben igaz, s Mikolában már napokkal korábban olyan izgatottan készülődtek a Családi Napra, mint legelső alkalommal. Vagy mint amikor népes és kedves vendégsereget vár az ember, akiket minden jóval (az ízes falatok mellett jó szívvel, jó szóval, jó hangulattal) készül fogadni: a Rákóczi Kulturális Egyesület szorgos „kezei” kicsire nem adunk alapon 1280 kovászolt levélbe töltötték a káposztát, a kórus tagjainak egy-egy (két, három …) tepsi finomabbnál finomabb sütemény elkészítésére is futotta még az energiából, a családi fogatok, baráti társaságok pedig kupaktanácson beszélték meg, milyen finomsággal neveznek a főzőversenyre vagy készítik el versenyen kívül. Szombaton már a reggeli órákban nagy volt a nyüzsgés a focipálya melletti évtizedes tölgyfák által határolt füves tisztáson: a színpad előtt színes-tarka háziszőttessel letakart szalmabálákból alakították ki a „nézőteret”, állították az asztalokat, rakták a tüzeket, aprították a bográcsokba való alapanyagokat. S miközben a felnőttek a sistergő tárcsák és rotyogó üstök körül serénykedtek, a gyermekek jókedvvel és vidámsággal fűszerezett vetélkedő keretében mérhették össze ügyességüket és tudásukat, majd következett a hatalmas népszerűségnek örvendő gumicsizma–dobálóverseny, amelyen több mint 30–an próbálták ki szerencséjüket — a háztáji és a mezőgazdaság jobb sorsra érdemes, létfontosságú lábbelijét végül Kállai Pál hajította a legmesszebbre, 25 méterre. Nem kisebb érdeklődés és jelentkeződömping övezte a hölgyek számára idén első alkalommal megszervezett tűsarkú-dobó versenyt, a hófehér báli topánka 15 métert repült a levegőben, első díjat hozva Kállai Eszternek.

A vetélkedéseket követően mindenki a tölgyfák árnyékába húzódott, ízes falatokkal újratölteni energia–készleteiket, a zsűri pedig szintén ekkor bírálta el a főzőverseny finomságait – melyek gazdag és különleges felhozatalából idén sem tudott dönteni, így mind a 10 csapat, és a kolozsvári káposzta, a bab– és bográcsgulyások, a halászlé, parasztcsorba és a pacalleves, a körömpörkölt, a szalmakrumplis flekken és természetesen a töltött káposzta, no meg a nyárson sült malac is oklevélben részesült.

Kora délután a helyi hagyományok szerint négy István lépett a színpadra s nyitotta meg a rendezvényt: „Egy település közösségi élete olyan, mint az ember: nem csupán a külső tényezők számítanak, hanem a lélek is — a lélek pedig mi vagyunk, akiknek a hite erősebb, mert lelkünk teljességével szervezzük és megéljük a közösséget. Mikola olyan ciklusba ért, amelyet érett férfikorhoz tudnék hasonlítani. A teljesség kora ez és jó látni, amikor az akadályokat sikerül félretolni. Akadály volt bőven, és van is, de ma már elmondhatjuk: elkezdtük felzárkóztatni a települést, igazodunk a kor elvárásaihoz, úgy, hogy a hosszú távú jövőre is gondolunk.” — fogalmazott Dobos István polgármester, emlékeztetve arra is: ugyan a család a legfontosabb a világon, ám nem mindig könnyű együtt, családban lenni, azonban az ilyen alkalmak erősítik a kisebb és nagyobb család összefogását, összetartozását. Név-kakukktojásként Nagy Szabolcs megyemenedzser és az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, kellemes időtöltést és jó szórakozást kívánva, majd a hivatalos megnyitó a hagyomány szerint ökumenikus imával folytatódott. Antku István római katolikus plébános Isten segítségét kérte a problémák szeretetben való megoldására, s hogy minden család az élet és a szeretet szentélyévé váljon, ahol a fiatalok, az idősek és a házaspárok is támaszt találnak; Higyed István református lelkész az otthonmaradás és a hazatalálás fontosságát emelte ki egy német mondásra — „Az élet hazafelé tartó utazás” — épített gondolataiban, annál is inkább, mivel az egyházközség jegyzékében sok, és egyre több mikolai neve mellé kerül a „nincs itthon, nem jön haza, Angliában, Ausztriában, Németországban van” bejegyzés. „Egész életünk a hazatalálásnak, az otthon meglelésének útja. Megmaradni, itthon lenni jó, hiszen ott van otthon az ember, ahol gyökerei vannak. Helyben maradni – ez a kis és nagy családnak a feladat, ami nagyon fontos ebben a világban, amikor lám-lám, megindult bomlani a kéve.” – mondta, csodálatos ír áldással zárva gondolatait; Kozsán István görögkatolikus parókus pedig a 84. Zsoltár szavaival kért áldást az ünneplőkre, ételükre, italukra.

Az áldásokat követő, tartalmas és gazdag, több órás folklór-összeállításon körbetáncolták Erdély és nem csak tájegységeit a pusztadaróci Pünkösdi Rózsák, az ököritófülpösi Fergeteges, a szatmárnémeti Röpike, a szárazberki Hármashatár Egyesület és hazai Gyöngyösbokréta néptáncosai, akik a szatmári, szilágysági, felcsíki, kalotaszegi, vajdaszentiványi, széki táncokkal örvendeztették az egyre nagyobb számban jelenlévőket, akárcsak a református egyház, a Hármashatár Egyesület és a Rákóczi Kulturális Egyesület kórusa, valamint utóbbinak a frissen alakult és mindenki által nagy kíváncsisággal várt férfikórusa. S hogy Mikolában mennyire hagyománya és igény is van az ilyen összeállításokra, azt mi sem igazolta jobban, minthogy talán nem is hangzott el olyan népdal, amit a nézők közül ne énekeltek volna hárman – négyen -öten a színpadi előadókkal együtt, mint ahogy a férfiak közül is sokan elismerő füttyel, csujogatással, tapssal biztatták a legényest, verbunkost járókat.

Kora este változtak a dallamok, előbb Szabó Dominik, Nagy Norbert operaénekes tanítványa örvendeztette a családi napozókat, majd örökzöld operett és közkedvelt Táncdalfesztivál-slágerek csendülnek fel budapesti művészek előadásában, mintegy megalapozva Robi & Szaby szabadtéri diszkójának hangulatát, a helyi tanács támogatásával, a Rákóczi Kulturális Egyesület által szervezett hetedik Családi Nap pedig szokás szerint, hatalmas tábortűzzel zárult. És nem mellékesen a mikolai közösség szórakozás, kikapcsolódás közben sem feledkezett meg a bajban lévőkről — a kihelyezett dobozurnában nem kevesebb mint 2200 lej gyűlt össze a tízéves és a közelmúltban sajnos a leukémia nagyon agresszív formájával diagnosztizált Barna Tamás gyógykezelésére.

 Szabó Kinga Mária