A szatmárnémeti Szentlélek plébánián május 26-án délelőtt immár harmadik alkalommal tartottak kézműves foglalkozást a gyermekek számára.
A foglalkozás ötletgazdái és szervezői, Lakatos Levente és felesége Mónika, elmondták, a minden hónap utolsó szombatján tartandó közös tevékenységre nem csak a gyermekeket, hanem azok szüleit is várják, hogy közösen játsszanak, kézműveskedjenek a családok. A társasjátékokat, a kézműves foglalkozáshoz, arcfestéshez és "lufiszobrászathoz" szükséges hozzávalók megávásárlását a Szentlélek templom plébánosa, Ft. Merlás Tibor finanszírozta.
A május 26-ai foglalkozást a templom mögötti téren a szabadban tartották meg, mely témája a gyereknap volt - az első két foglalkozást a templom Merk Mihály termében tartották meg.
A tervek szerint az említett szabadidős programnak hagyományt szeretnének teremteni.