Szatmárnémeti

Családi hétvége és gyermeknap

2012.06.01 - 09:58

Június 2-3-án immár hatodik alkalommal szervezik meg Szatmárnémetiben a Családi hétvégét. A rendezvény évről évre több ezer embert mozgat meg nemzeti és politikai hovatartozástól függetlenül.

 

A hagyományt idén is színvonalas programokkal, sok fellépővel és meglepetésekkel kívánják folytatni a szervezők. Szombaton 10 órakor megválasztják a pünkösdi királyt és a tavaszkirálynőt, miközben az amatőr szakácsok bográcsversenyen vesznek részt. Délben a Csillagszél — lírai koncert Kovács András Ferenc gyermekverseire című előadást tekinthetik meg az érdeklődők. A délután folyamán mindenki ellátogathat a Primagym fitneszközpont által szervezet egészségszigetre, ahol számtalan mozgástechnikát kipróbálhat. Az érdeklődők 13.30-tól spinracingen, 14 órától bodyArt-on, 14.30 órától Zumbán, 15 órától deepWork-on, 15.30 az RMDSZ politikusaival együtt pedig spinningen vehetnek részt. Délután 4 órakor a Mircea Eliade Általános Iskola alsó tagozatos diákjai néptánccal kedveskednek a nézőknek, 16.15 órakor pedig a Balcescu-Petőfi Általános Iskola tanulói A dzsungel könyvét adják elő. 16.45 órakor breaktánc bemutatóra kerül sor, amit a Szatmári Nemzetiségek Népi Együttese követ. 18.30 órakor előadást tart a Felvidéki Rockszínház, 20.30 órakor pedig a magyarországi Piramis együttes ad koncertet. A nap Szkítia koncerttel záródik.

Az Aranykapu Kulturális Egyesület egész hétvégén állandó programokkal várja az érdeklődőket. A hagyományossá vált Kézműves Kiállításra és Vásárra a térség kézművesein kívül számos erdélyi és magyarországi városból érkeznek meghívott mesteremberek és népi iparművészek. Meghívottaik között szerepelnek kistermelők is a térségből (borász, méhész) valamint több vidéki település képviselteti magát ínycsiklandozó gasztronómiai kultúrájával (a bogdándi hagyományőrzők, a sárközi nőszövetség és a mezőpetri, illetve kálmándi hagyományőrzők).

Az egész nap folyamán kézműves vásárban és könyvutcán nézelődhetnek a látogatók, valamint bábszínházi előadásokon, lovasbemutatón, kutyakiképző egyesület programjain és gyermekprogramokon vehetnek részt az érdeklődők.

 

Vasárnap

 

Június 3-án a Családi hétvége keretén belül szervezi meg a hagyományos gyereknapi ünnepségét a MADISZ. A gyerekek reggel 8.45 órakor gyülekeznek az Északi Színház előtt, majd fúvós- és mazsorett kíséret mellett, rendőri és csendőri felvezetéssel megkerülve a központi parkot jutnak el a Kossuth-kertbe. A felvonuláson a mezőfényi fúvósok, valamint a szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola Pinokkió és Fekete Gyöngyszemek mazsorett csapatai kísérik a menetelőket. 9.50 órakor a hivatalos megnyitót követően kerül sor a szatmárnémeti Guliver Óvoda Katica vegyes korosztályos csoportjának Köszöntjük a magyar családokat előadására. 10 órától az udvari Lótuszvirág Napközi magyar csoport előadja a kanász táncot, 10.20 órakor pedig bábszínházi előadást tekinthetnek meg az érdeklődők. 11.15 órakor a kökényesdi Rozmaring Néptánccsoport moldvai csángó táncokat ad elő, amit 11.30 órakor a Zumba gyerekcsapat előadása követ. 11.50 órakor bűvészmutatványokkal varázsolják el a gyerekeket, 12.40 órakor gyerekszínjátszók és -mesemondók lépnek színpadra. A kisebbek a kézművesműhely során papírforgókat, jancsikát, csodazsineget, fonal babát, a nagyobbak pedig lovagolható paripát, lovagi ruhát, várat, gyöngy- és nemez ékszereket, filcből készült tollat, telefon- és szemüveg tartókat készíthetnek. A rendezvényen külön utcát nyitnak a rendfenntartó intézményeknek, ahol valamennyien szolgálati ruhában és annak tartozékaiban tisztelegnek a gyermekek előtt a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából. 16.30 órakor ismét gyermekszínjátszók veszik birtokukba a színpadot, majd 17.30 órakor a City Rádió készül meglepetéssel a gyerekeknek.

Az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében vasárnap 10.30 órától a kiállító kézművesek bepillantást nyújtanak a gyermekek számára mesterségükbe. Több mint 15 különböző kézműves foglalkozással várják a kilátogató gyerekeket a vásár mellett kialakított szabadtéri Aranykapu Kézműves Műhelyben, így például bőrözéssel, fafaragással, agyagozással, kosárfonással, csuhézással, gyöngyfűzéssel, gyékényfonással. Készíthető majd a helyszínen tűpárna, baba, féldrágakövekből és drótból ékszer, meseszép textilvirág és mezei virágokból szőtt faliszőnyeg, nomád szövéssel. A Fonó Házas Kézműves Műhely diákjainak saját készítésű kézműves portékáikból nyílik kiállítás.

17.30 órakor az X Faktorból ismert Janicsák Veca ad koncertet. Fellépését Aradszky László követi, majd az est zárásaként a megasztáros Oláh Ibolya lép színpadra.