— Sokat halljuk, hogy nagy szükség van a generációváltásra a mezőgazdaságban, viszont kevés fiatal választja ezt a megélhetési formát, s a kevesek között is alig vannak olyanok, akik kitartanak, fejlesztik magukat és a gazdaságukat. Ön mikor döntött úgy, hogy mezőgazdasággal fog foglalkozni?
— A családban régi hagyományai vannak a zöldségtermesztésnek, kisebb mennyiségben foglalkozunk gyümölcs termesztésével is. Nagyon megszerettem már kisgyerekkoromban a palántálást, egyfajta játéknak és kikapcsolódásnak tekintettem. Emlékszem, hogy gyűjtöttem a műanyag fagylaltos poharakat, és dinnyemagot ültettem azokba, amikor szüleim hoztak a piacról dinnyét. A palántát kiültettem, és kisebb-nagyobb dinnye termett. Ezek a dinnyék minőségben nem lettek olyanok, mint azok, amelyeket a piacról vásároltunk, de örültem annak, hogy azok az én munkám eredményének tekinthetők. Amikor elmentünk a nagyszülőkhöz, mindig szívesen végeztem kerti és mezei munkát. Innen jött a kertészkedés, a mezei munka szeretete.
— Tanulmányai, iskolai végzettségei arra utalnak, hogy diák korában mégis más utat keresett. Hogy történt a váltás?
— Később valóban egészen más irányba indultam el. A szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceumban érettségiztem, majd a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem dizájn szakán és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán szereztem diplomát. Az egész vállalkozói ötlet onnan jött, hogy a közgazdasági képzéseken megtanultam, hogy mit jelent egy céget vezetni. 2016-ban jött létre hivatalosan a saját vállalkozásom, akkor sikerült pályázati úton forráshoz jutni gépek és felszerelések vásárlására, azóta működik a cég. A házhoz tartozik 1,2 hektár földterület, itt zöldségeket és gyümölcsöket termesztünk, és van hetven ár külterület, amelyen csak zöldségeket termesztünk, továbbá van még egy hektár burgonyaültetvény. Foglalkozunk nagykultúrával is: kalászosok és kukorica termesztésével. Ezeket a községben működő felvásárlóközpontoknál értékesítjük, a zöldségeket pedig a piacokon. Idén a járvány idején volt egy próbálkozásunk, amikor házhoz szállítottuk a termékeket, s ez a próbálkozás nagyon sikeres volt, ugyanis sokan rendeltek zöldségeket és gyümölcsöket házhoz.
— Végül jól döntött, megéri fiatalként mezőgazdasággal foglalkozni?
— Fiatalként megéri mezőgazdasággal foglalkozni, bár nem egy könnyű feladat. Lehet találni megoldásokat, azzal viszont tisztában kell lenni, hogy nem nyújt állandó jövedelmet. Szezonálisan lehet bevételekhez jutni, s évre lebontva kijön egy fizetés. Nagyon jó ötlet a Szatmári Termék egyesülethez való csatlakozás, mert a hétvégi vásárokon — ha azok ritkábban is vannak — több terméket el lehet adni, mint a hétköznapi piacokon.
Elek György