Nagykároly

Csak őszre készül el Nagykároly határában a terelőút

2014.01.13 - 10:31

A késlekedés hivatalosan közölt oka az, mondta el Nagykároly polgármestere, hogy az esőzések miatt olyan mértékben ázott át a föld, hogy ott nem lehet minőségi munkát végezni.

 

A március közepére tervezett átadás helyett csak késő őszre ígérik a Nagykároly mellett épülő elkerülőút befejezését a kivitelező cég munkatársai, mondta el Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere. Mint ismeretes, a tehergépjárművek számára épül egy terelőút, mely tehermentesíti Nagykároly közútjait, s így lesz értelme a jövőben tervezett útaszfaltozásnak.

Az elkerülő út munkálatainak összértéke 38 484 814,55 lej (áfa nélkül), ennek 69,25%-a, azaz 26 650 734,08 lej európai uniós hozzájárulás, 30,75%-ot, azaz 11 834 080,47 lejt pedig a román állam biztosít. A kivitelezőnek a terv szerint ez év március 15-ig kellene befejeznie a munkálatokat, azonban a dolgok jelen állása szerint ez a határidő nem tartható. A „félkörgyűrűt” a 19-es jelzésű országútról lehet majd megközelíteni, Nagyvárad, illetve Mezőpetri irányából, s a forgalmat Nagykároly határában (Szatmárnémeti felé haladva), a Continental Contitech gumigyárat elhagyva kapcsolja ismét az országútra. A négysávosra tervezett terelőút létesítése az országos útügyi vállalat és a szállításügyi minisztérium felügyelete alatt zajlik. A munkálatok befejezése számos előnnyel jár, hiszen Nagykároly közútjai mentesülnek a nehézgépjármű-forgalomtól, ugyanakkor így a környezetszennyezés mértéke is lényegesen csökkenhet majd. A kivitelezés jogát 90 százalékban két spanyolországi cég — a Grupo Empresarial Magenta és az Assignia Infraestructuras —, a fennmaradó 10 százalékban pedig egy romániai vállalat, a Transmir nyerte. Jelenleg a két spanyol cég közül csak a Magenta folytatja a munkálatot. A késlekedés hivatalosan közölt oka az, mondta el Nagykároly polgármestere, hogy az esőzések miatt olyan mértékben ázott át a föld, hogy ott nem lehet minőségi munkát végezni.

Kovács a késlekedés ellenére optimista. Mint mondta, hivatalos forrásból értesült, hogy a terelőút további költségeire a pénzt elkülönítette a kormány, a büdzsében benne foglaltatik. Az elkerülőút megépítését követően, miután sikerül kiiktatni a teherforgalmat Nagykároly közútjairól, megfelelő minőségű aszfaltozási munkálatok következnek majd a városban, hangsúlyozta ki a polgármester.

 

 

Tőtős Tímea