Belföld

Csak novemberben tárgyalja a legfelsőbb bíróság Băsescu fellebbezését

2021.01.08 - 09:05

A bukaresti ítélőtábla 2019. szeptember 20-án helyt adott a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) keresetének és megállapította, hogy Traian Băsescu volt államfő együttműködött a kommunista Szekuritátéval.

Az ítélőtábla bíráinak kilenc hónapra volt szükségük, hogy megindokolják az ítéletet, amelyet Băsescu megfellebbezett, és az ügy a legfelsőbb bíróságra került.

A CNSAS szerint Traian Băsescu volt köztársasági elnök jelentett egyik kollégájáról a Szekuritáté egy összekötő tisztjének.

A bíróságra benyújtott dokumentumból az derül ki, hogy a Szekuritáté kijelölt egy alezredesi rangban levő összekötő tisztet, akinek Băsescu két darab, kézzel írt jelentést adott át. Az iratok szerint a volt elnök jelentései nyomán egyik kollégáját, a Szekuritáté javaslatára, nem nevezték ki olyan hajóra, amely elhagyta az ország felségvizeit.

A CNSAS szerint Băsescu kollaboráns volt, és 1975-ben jelentéseket írt a rendszerellenes tevékenységekről, az ország elhagyásának szándékáról, illetve az idegenekkel való találkozókról. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Nyúlik a Florisal ügy, mint a rágógumi!

Az új, megyeszékhelyi köztisztasági szerződés aktiválásának elhalasztásáról döntött a szatmárnémeti bíróság, annak ellenére, hogy megalapozatlannak tartja a cég tarifaképzéssel kapcsolatos kifogásait.
Szatmárnémeti

Perel az árképzési szabályok miatt a Florisal

Eljárást indított a város ellen a szatmárnémeti köztisztasági vállalat, mert nem elégedett az új szerződés árképzési szabályaival. Szerdán volt az első tárgyalás az ügyben, de döntés nem született, a következő ülés márciusban lesz.
Szatmárnémeti

Egyre cifrább a Florisal-ügy

Mikor már mind azt hittük, hogy nyugodtan hátra lehet dőlni, mert sínen van a korszerű szatmárnémeti szemétszállítás, hókotrás és utcaseprés, kiderült, hogy koránt sincs így. Megint pereli a várost a Florisal.