Sport

Csak két meccset játszottak az idényzárón

2022.07.11 - 14:24

Míg a Liga 4 Elite, illetve a Liga 5 utolsó fordulóját már korábban megrendezték, a Liga 4 A-csoportjában az elmúlt hétvégén játszottak az utolsó meccseket. A kiírás szerint hat meccset kellett volna rendezzenek, viszont egyes csapatok idő előtt lezártnak tekintették a bajnoki idényt, és nem álltak ki a 26. forduló mérkőzésén (sem), így csak két mérkőzést játszottak le – mindkettő a hazai együttes 5–1-es győzelmével zárult.
Így a Szatmár Megyei Egyesület (AJF) versenybizottságának, illetve fegyelmi bizottságának bőven lesz teendője a keddi délutáni gyűlésén, mivel döntenie kell a le nem játszott, halasztottnak vélt meccsek eredményéről. Az AJF honlapja szerint 11 ilyen találkozó volt a 16. fordulóval kezdődően. Miután döntenek ezen mérkőzések eredményéről – vagyis, hogy mely csapatnak írják jóvá a három pontot –, azután véglegesítik a Liga 4 A-csoportjának a táblázatát. 
Az már tudni lehetett, hogy a Csomaközi Schamagosch nyeri a szériát, és a B-csoport győztesével, a Batizi Sportullal együtt feljutott a Liga 4 Elite-be, amely várhatóan egy új formában debütál majd a 2022–2023-as szezonban. Erről július 23-án, az AJF közgyűlésén fognak dönteni az illetékesek.

LIGA 4, A-CSOPORT, 26., UTOLSÓ FORDULÓ

Érendrédi Real – Újmárnai Platanul 5–1
Kismajtényi Crasna – Tasnádszántói Vulturii 5–1
Szabadnapos: Csomaközi Schamagosch

LIGA 4, A-CSOPORT, HALASZTOTT MÉRKŐZÉSEK

16. forduló
Nagykárolyi VSK Victoria II – Kismajtényi Crasna 

21. forduló
Újmárnai Platanul – Érdengelegi Termala 
Nagykárolyi VSK Victoria II – Érendrédi Real 

22. forduló
Óvári SK Someşul – Piskolti Unirea 
Nagykárolyi VSK Victoria II – Csanálosi Kneho

23. forduló
Viitorul Lucăceni – Kismajtényi Crasna 
Gencsi SE – Tasnádszántói Vulturii 

26. forduló
Csanálosi Kneho – Érdengelegi Termala 
Nagykárolyi VSK Victoria II – Piskolti Unirea 
Mezőfényi Fröhlich – Gencsi SE
Óvári Someşul – Viitorul Lucăceni

1. Csomaközi Schamagosch    24    17    3    4    63–33    54
2. Érendrédi Real    23    13    5    5    75–40    44
3. Mezőfényi Fröhlich    24    13    5    6    50–28    44
4. Kismajtényi Crasna    22    14    2    6    62–45    44
5. Tasnádszántói Vulturii    23    14    1    8    70–47    43
6. Nagykárolyi Victoria II    20    11    5    4    58–33    38
7. Óvári SK Someşul    22    11    4    7    55–44    37
8. Újmárnai Platanul    23    8    5    10    53–48    29
9. Érdengelegi Termala    22    5    4    13    24–47    19
10. Gencsi SE    23    6    1    16    35–71    19
11. Viitorul Lucăceni    22    5    2    15    35–70    17
12. Piskolti Unirea    22    4    4    14    36–71    16
13. Csanálosi Kneho    22    3    3    16    19–58    12

Pesek Attila

A fotó illusztráció

Ajánljuk még a témában:

Sport

Szombaton kezdődik a megyei bajnokság

A Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület az elmúlt hétvégén elkészítette a Liga 4 két csoportjának összetételét, majd kisorsolta a menetrendet.
Sport

Otthon kezd az avasfelsőfalui és szatmárnémeti favorit

A Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) csütörtökön kisorsolta a Liga 4 Elite 2022–2023-as idényének menetrendjét.
Sport

Korábban kezdődik a Liga 4, mint az elitliga

Nyári közgyűlésén felülírta tavalyi döntését az AJF, így mégsem változik a következő szezontól a Liga 4 Elite formája. Viszont a Liga 4 idénye egy héttel korábban rajtol, mint a megyei „élvonal”, így korábban kezdik majd a téli vakációt is.