Szatmárnémeti

Csak év végén nevezik ki az új iskolaigazgatókat

2021.06.18 - 08:25

 Jóváhagyták a versenyvizsgák módszertanát, szeptember 14-én kezdődik el az eljárás. Az írásbeli vizsga október 15-én lesz. November és december folyamán megtartják az interjúkat az iskolákban, írja az Agerpres. A kinevezési határozatokat december 20-a és 22-e között állítják ki, 2022. január 10-ei kezdéssel — közölte a tanügyminiszter sajtótájékoztatóján. Rámutatott, hogy több érvet és ellenérvet vett figyelembe a tárca a versenyvizsga elhalasztásakor, eredetileg ugyanis július 27-én kellett volna megtartani az írásbeli vizsgát. A július 27-ei dátum mellett az az érv szólt, hogy a késleltetés miatt ügyvivő igazgatók kinevezésére lesz szükség, mivel a jelenlegi igazgatók mandátuma lejár, magyarázta Cîmpeanu. Hozzátette, hogy az ügyvivő igazgatók kinevezésének kérdéséről később döntenek. A tárcavezető szerint a versenyvizsgán kizárólag a kompetencia szempontjai alapján fognak osztályozni.
Szatmár megyei viszonylatban is több iskolaigazgató és aligazgató négyéves mandátuma jár le a következő időszakban vagy járt le már a tanév folyamán, a megüresedett helyekre kiírják majd a versenyvizsgát. Augusztusban országos szinten újabb 4500 tanintézmény-vezetőnek zárul majd le a mandátuma, így ebben a tanévben összesen 9771 igazgató és aligazgató kinevezése jár le, közölte korábban a tanügyminisztérium. Szatmár megyében januárban 77 iskolaigazgatónak és 27 aligazgatónak a mandátuma ért véget, közölte korábban megkeresésünkre Năstaca Pişcoran, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség sajtószóvivője.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Negyven iskolában kezdik jobb viszonyok között a tanévet

Az utóbbi időben több mint 65 millió lejt fordított a szatmárnémeti városvezetés oktatási intézmények fejlesztésére.
Belföld

Nem lesz külön középiskolai felvételi?

Szenátus: az oktatási bizottság megszavazta a külön középiskolai felvételi eltörlését.
Belföld

Április 15.: kezdődik a tanítás

Véget ért a tavaszi vakáció, a tanulók szerdán visszatérnek az iskolapadokba.