Megfontoltan kell lereagálni a jövő évre várt városi költségvetési hiány hatásait, és észszerű döntést kell hozni a negatív hatások kivédésére, véli Zsók Csaba városi tanácsos.
Ez még mindig nem az a pillanat, amikor adóemelést kell fontolgatni amiatt, hogy a kormány visszavágta a város költségvetését, nyilatkozta szerkesztőségünknek Zsók Csaba. A szatmárnémeti tanácsos, aki a város gazdasági és szociális előrejelzések, költségvetési, vagyonkezelési bizottságának az elnöke, úgy gondolja, hogy először látni kell a jövő évi városi és központi költségvetést, hogy egyértelmű legyen, mekkora a bevétel, és számolni kellene, hogy milyen kiadásai lesznek a szatmári megyeszékhelynek. Át kell látni ugyanakkor azt is, fejtette ki Zsók, hogy milyen uniós forrásokat lehet megpályázni a beruházási oldalon felmerült hiányok pótlására, és csak ezek után lehet érdemi formában foglalkozni egy indokolt mértékű helyi adóemelés kérdésével.
Alig pótolna valamennyit
Ismert, hogy a novemberi tanácsülés napirendjéről megfontolás végett lekerült az épület- és járműadó-emelés témája. Ebben tulajdonképpen arról lett volna szó, részletezte a tanácsos, hogy magánszemélyek esetében a lakóépületekre, illetve a gépjárművekre kivetett adó 20 százalékkal nőne 2018. január elsejétől, ami Szatmárnémeti költségvetésében egy 5,5 millió lejes többletet eredményezne, miközben a központi változások miatti hiányt 34 millió lejre becsülik, így az emelésnek a városi összköltségvetésre minimális pozitív hatása lenne.
Költségcsökkentés kell!
Zsók Csaba szerint jelenleg csak találgatni lehet, hogy mit jelent számunkra az úgynevezett fiskális forradalom, mert elmondása szerint még nem látott egy erre vonatkozó kalkulációt. De ha ez, tegyük fel, így van, fejtegeti a tanácsos, akkor egyértelmű, hogy 20 százalékos adóemeléssel a teljes hiány nem pótolható. „Felmerült az a lehetőség is, hogy a város költségcsökkentéssel pótolja részben a hiányt, de hogy ez azt jelentse, hogy az alkalmazottak fizetésein spóroljon, azzal nem értek egyet” — szögezte le a tanácsos. Kevesebbet költeni fejlesztésekre lehet az egyetlen kibúvó, Zsók szerint a városgazdálkodásnak erre a részére mindenképpen negatív hatással lesz a megdézsmált költségvetés. Fel kell mérni emiatt azt, hogy milyen EU-s források hívhatók le ilyen célokra, mert Zsók szerint a külső támogatás az egyetlen kiút afelé, hogy a beruházásokban se legyen érezhető a hiány.
Mindenkinek észszerűsítenie kell
Adóemeléssel csak akkor érdemes foglalkozni, ha összeállt a 2018-as költségvetési előrejelzés, és tisztább a kép, tehát tudjuk, mennyi jön be a kasszába a helyi adókból, mennyit kapunk vissza Bukarestből, és tudjuk, hogy miből mennyit költünk. „Én személy szerint annak a híve vagyok, amit a jó magyar közmondás is kimond: addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér, tehát annyiból költsünk, amennyink van. Ne essünk költségvetési túlzásokba, és ne felejtsük el azt sem, hogy amikor mindenkinek meg kell húzni a nadrágszíjat, az nem azt jelenti, hogy a város minden lakosának meg kell húznia a nadrágszíjat, hanem azt, hogy a polgármesteri hivatalnak és alárendelt intézményeinek ugyanúgy meg kell húzniuk a nadrágszíjat” — véli Zsók Csaba.