Február 24-én nagyon sok minden megváltozott, az egész ország, egész Európa arra ébredt, hogy Vlagyimir Putyin megtámadta a szomszédos Ukrajnát, és elkezdődtek a legelső katonai akciók, amelyek idővel nemcsak ukrán védelmi pontokra, hanem civilekre is irányultak. Ennek következtében rengeteg család döntött úgy, hogy elhagyja országát és menekül. Bárhova, csak el a háborútól. Az ukrajnai menekültek befogadására és megsegítésére már aznap indultak különböző akciók Szatmárban megyeszerte. Rengetegen igyekezték megszervezni a menekültek fogadását, hiszen a legtöbben csak épp ahogyan voltak, családjukkal és irataikkal indultak útnak. A legelső elszállásolók között volt a szatmárnémeti Borókagyökér Egyesület, amely már akkor, a háború kitörésének másnapján szállást biztosított, legelőször kilenc menekültnek. Őket is váratlanul érte a háború híre, Szejke Judit, a Borókagyökér Egyesület vezetője, ahogyan a legtöbben, a közösségi média felületein értesült a háborúról. Mint lapunk megkeresésére elmagyarázta, az egyesület keretein belül nemrég sikerült befejezniük a Lépés-Szállást egy olyan pályázat segítségével, amely az egyesület saját programjaira irányult — ennek a pályázatnak nem karitatív indíttatása volt, a szálláshelyek a Borókáék által szervezett táborokban szolgálnak majd, de mint hozzátette, soha nem fordult meg a fejükben, hogy ne biztosítsanak bennük szállást a menekülteknek.

„Van-e jogunk azt mondani, hogy nincs lehetőségünk segíteni? Nincs jogunk. Mi is sokat kaptunk, akkor van-e jogunk azt mondani, hogy nincs? Az a kötelességünk, hogy azt mondjuk: van” — mutatott rá Szejke Judit. Hozzátette, hogy először meg sem fordult a fejükben a sok nehézség, amikkel később rendre találkoztak, akkor csak az volt a fontos, hogy adjanak. Jelezték a megye-, illetve a városvezetés felé a lehetőségeiket, azok pedig rögtön reagáltak: miben tudnák segíteni a Szejke-tanyai humanitárius tevékenységet?

Rengetegen segítenek nekik is

A tanya a legelső alkalommal is tudta biztosítani a menekülteknek a szállás és a tisztálkodás lehetőségét, de Szejke Judit elmondása szerint volt, amit nem, de a Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, illetve magánszemélyek is rendre az ügyük mellé álltak, s amivel csak lehetett, támogatták őket. Szejke szerint ilyen mértékű összefogással még nem találkozott. Ezen összefogásnak köszönhetően a menekültek a tanyán mindennap friss kenyeret kapnak, illetve a csedregi BuKi Gyermekközpont munkatársai háromnaponta étellel érkeznek. Az egyesület szempontjából a legfontosabb az, hogy menedéket kapjanak a menekültek, viszont pár héttel a háború kirobbanása után még mindig vannak újabb szembejövő akadályok — az alapvető tényezők (szállás és az étkeztetés) most már rendre adottak, mégis volt olyan nap, amikor olyan hétköznapi és banális tárgyak hiánya jelentett problémát, mint a konzervnyitó vagy a borotva, esetleg női tisztálkodási kellékek. A nyelvi nehézségek tekintetében a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ egyik munkatársa van jelen a tanya életében, de Juditékat keresték Ukrajnából is olyanok, akik szívesen felajánlották a tolmácsolást, viszont nagyon kevés ukrán menekült van, aki nem beszéli az angol nyelvet: „Ezzel a legalapvetőbb problémával nem volt gondunk egy pillanatig sem. Mindennap találkozunk valamilyen akadállyal, de olyan még nem akadt, amit huszonnégy óra alatt ne sikerült volna megoldanunk” — tette hozzá Szejke Judit.

A legfontosabb a kommunikáció

Az elmúlt hetekben a közösségi oldalakat és a sajtót böngészve mindenhol szembejöttek a segítségnyújtás formái. Egyesületek, civilek, mindenki ki akarta venni a részét a segítségnyújtásból, hogy a menekülteknek valamelyest jobb legyen. A város és a megye lakossága közösségként is megmutatta, hogy az emberség a legfontosabb. Az viszont tény: ha az összefogás nincs kellőképpen megszervezve, akkor kialakulhat egyfajta fejetlenség is. Ezt így látja Szejke Judit is, hogy bár minden adomány nagyon jól jött, de az elején volt, amikor olyan mértékben igyekeztek az emberek segíteni, amivel már nem tudtak mit kezdeni. Az első napokban rengeteg egy-két napos lejáratú ételt kaptak, amelyeket effektíve nem volt már hol tárolniuk. Sokan a legjobb szándékkal, de feleslegesen költötték a pénzüket. Szejke ezt jelezte a közösségi oldalakon, kiemelve, hogy minden segítséget szívesen és hálával fogadnak, de kérdezzenek a jóakarók, mielőtt egy-egy szállítmány kárba veszne. Elmondása szerint mindenki megértette, hogy így jóval könnyebben megy a menekültek megsegítése, s ezután rendre kérdésekkel fordultak hozzá Szatmárnémetiből, Temesvárról és Székelyföldről is. Esetenként anyagiakkal járultak hozzá a tanya munkájához, tudva, hogy csak ott tudják, mire van a legnagyobb szükség. „Ezek után már nem voltak effajta problémáink, jönnek az emberek, segítenek, de kérdeznek is. Ilyenkor a kommunikáció a legfontosabb, csak úgy mehet a menekültek megsegítése a leggördülékenyebben.”

Hányan jöttek? Hányan vannak?

Szejke Judit elmondta, hogy már a háború másnapján szállást kaptak kilencen, ők azóta már Svájcban vannak. Ezek után 28 menekült érkezett, akiknek a javarésze még most is a tanyán van, ez a csoport Németország felé veszi majd az irányt. Volt olyan éjszaka az első napokban, amikor majdnem harminc menekült érkezett, s mint Judit meséli, az első napokban, míg a menekültek befogadása nem működött még annyira olajozottan, mint most, a szálláslehetőség eseteként szájról szájra terjedt. Azok a családok, akik apukák nélkül érkeztek, általában hamar továbbálltak. Érkeztek családok három-három gyerekkel is: „Amikor ezek a kicsik megérkeztek hullafáradtan, és meglátták a játékokat, visítva-nevetve ugrándoztak. Attól a perctől kezdve kicsit a szülőknek is könnyebb volt” — mondta Judit. A Szejke-tanyán jelenleg 24 menekült van, de ha a szállás teljes kapacitását kihasználjak, az emeletes ágyakkal ellátott szobákban akár negyven menekült befogadására is van lehetőség. A menekültek legtöbbje Németország felé indul tovább, de sokan Svájcot, Portugáliát, Spanyolországot, Lengyelországot vagy éppen Magyarországot célozzák meg, egy család azonban Romániában képzeli el a jövőt, Kolozsváron vagy Temesváron szeretnének letelepedni.

A történeteiknek súlyuk van

Nem csak a Szejke-tanya területén segítenek, a tanyáról is indul kifelé segítség: Szejke Judit férje, Szejke Vilmos többször is indult segélyszállítmányokkal a hadiállapotban lévő Kárpátaljára, a Máltai Szeretetszolgálattal. Még az első napokban felajánlotta, hogy a segélyszállításban tud segíteni — azóta már két rakománnyal is elindultak Ukrajna felé. Tapasztalták, hogy rengetegen jönnek még, és találkoztak azzal a borzalommal, amely ezeket az emberek kíséri. Szejke Judit szerint nagyon nehéz, és mindenkinek azt ajánlja, hogy kicsit nézze távolabbról a menekültek történeteit: „Borzalmas dolgokat hallottam, megtelik az ember lelke, ettől egy kicsit mindenkinek vissza kell tartania magát.” Mint mondja, ennek ellenére pozitívak, minden olajozottan megy már, és a megszokott élet is zajlik a Lépésházban. Van, amikor a menekültek is bekapcsolódnak a programokba, akár a nemezelésbe, akár a kosárfonásba, a főzés terén most már teljesen önmaguk látják el magukat. „Megpróbáljuk az életünket élni amellett, hogy mindenben segítünk nekik.”

Szolomájer Bence