A magyar férfi kosárlabda-válogatott izgalmas mérkőzésen legyőzte kedden a házigazda Romániát az Európa-bajnokság kolozsvári csoportjának negyedik fordulójában, így továbbjutott az isztambuli nyolcaddöntőbe.
A selejtezőcsoportját tavaly százszázalékos mérleggel nyerő magyar válogatott 1999 óta első Eb-jén van jelen, a hazaiak viszont 30 év után szerepelnek újra kontinenstornán. Viszont a magyar legények hétfőn már megszakítottak egy negatív sorozatot, hiszen akkor, a csehek elleni győzelemmel 48 év után nyertek újra Eb-meccset. A keddi volt a második siker, és ez elég volt, hogy az idei kiíráson bejussanak a legjobb tizenhat közé.
Sajnos ez a mérkőzést sem lehetett incidensek nélkül megrendezni: az arénán kívül néhány román huligán meggyújtott egy magyar zászlót, de a biztonságiak eloltották, a rendbontókat pedig elvezették. A lelátókon pedig kölcsönösen szidták egymást a román és magyar ultrák, nemzetgyalázó rigmusokat skandálva. A hivatalosan 9121 fős közönség nagyobbik része viszont sportszerűen a kedvenceit buzdította és a mérkőzés idején fantasztikus hangulat uralkodott a csarnokban, mindkét tábor elszántan, de sportszerűen biztatta kedvenceit az állandó hangorkánban.
A C jelű hatos negyedik helyezettjeként jutott a nyolcaddöntőbe a magyar csapat, ahol vasárnap a D-csoport győztesével, Szerbiával találkoznak Isztambulban.
C-csoport, 4. forduló
Magyarország – Románia 80–71 (16:15, 22:17, 22:20, 20:19)
Spanyolország – Horvátország 79–73
Montenegró – Csehország 88–75.
Az állás: 1. Spanyolország 8 pont, 2. Horvátország 7., 3. Montenegró 6 (292–298), 4. Magyarország 6 (271–283), 5. Csehország 5, 6. Románia 4.
(mti)