Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettessel a diákok tanuláshoz való hozzáállásáról, a túlzsúfolt iskolai program miatti nehézségekről, a szülő és a tanár szerepéről beszélgettünk.

— Ha az I—IV. osztályban végeznének tudásfelmérőt, bizonyára kiderülne, hogy már elemista korukban sem tanulnak a gyerekek, holott régebben ez volt az az időszak, amikor a gyerek igazán kötődött a tanítójához, és többnyire fontosnak tartotta minden szavát. Mintha ez ma már nem így lenne. Mi ennek az oka?

— Ma már a gyerekek hozzáállása a tanuláshoz nem olyan, mint húsz-harminc éve volt, mert sokat fejlődött a technika, rengeteg információforrás áll a rendelkezésükre, beleértve az internet adta lehetőségeket. A mai világban a gyerekeket a lexikális tudás elsajáttítatása mellett meg kell tanítani arra, hogy tudjanak kiigazodni az ismeretek világában, hogy tudják, mit hol lehet megtalálni, mit hol kell keresni. Erre kellene fektetni a nagyobb hangsúlyt, és nem a magolásra. Az, hogy a pedagógusoknak egyre nehezebb dolguk van a fegyelmezéssel, az tény. Manapság a pedagógus kezében nemigen vannak megszorító eszközök. Nem lehet megsérteni a diákot, akkor rögtön jön a szülő. Mindenki csak a jogokról beszél, a kötelességekről megfeledkeznek.

— Van egyfajta ujjal mutogatás azzal kapcsolatban, hogy ki a felelős: a szülő vagy a pedagógus?

— Igen. Én úgy látom, hogy elsősorban a szülő a felelős, a gyermeknek a viselkedés alapját a családban kell megkapnia. Ha a családban a vélemény pozitív az iskoláról, a pedagógusokról, akkor az iskolában is úgy viselkedik. Viszont ha a családban a gyermek negatív véleményeket hall a tanügyi rendszerről és a pedagógusokról, az meglátszik az iskolai magatartásán. Sok családban hiányzik a szülői példa, nem alakul ki a gyerekben egy olyan értékrend, ami eligazodást jelent a számára a családon kívül is.

— A romániai tanügyi rendszer egyik jellemzője, hogy túl nehéz, bonyolult tanterv szerint oktatnak. A tantervek kidolgozásakor a szakpedagógusok szinte versengenek, hogy tantárgyaikból minél többet belezsúfoljanak az alaptantervbe, mintha minden kisdiák tudósnak, kutatónak készülne. Emiatt elképesztően sok a tanóra, akad fölösleges tantárgy is, a legtöbb gyerek reggel nyolctól délután két-három óráig iskolában van, ahonnan fáradtan megy haza. Van ennek értelme?

— Ez így van. Dolgoznak most már minisztériumi szinten — évek óta ezen dolgoznak —, hogy egy kicsit „szellőztessük meg” a tananyagot, és ne a lexikális tudásra helyezzük a hangsúlyt, hanem a „hogyan”-ra, vagyis hogyan tudjanak boldogulni a diákok az adott területen. Én is úgy látom, hogy nagyon meg vannak terhelve a gyerekek, ehhez még hozzáadódik, hogy minden tanár a saját tantárgyát tartja a legfontosabbnak, holott jobban kellene kommunikálniuk egymás között iskolán belül és nem csak. Egy gyermekről nem kell hét bőrt lehúzni, nem kell minden tantárgyversenyre ugyanazokat a diákokat ösztönözni, véleményem szerint a tanároknak meg kellene egyezni, hogy egy gyerek számára elegendő egy-két versenyen való részvétel. A gyerekek szeretnének eljutni az országos szakaszra, de ha túl vannak terhelve, ez nem sikerül. Nem lehet több tantárgyból maximálisat nyújtani.

— Egyik oldalon azt mondjuk, hogy túlterheltek a tanulók, a másik oldalon azt tapasztaljuk, hogy túl sok gyereket lehet találni szórakozóhelyeken…

— Amióta iskola van, ez a jelenség mindig tapasztalható. Mindig voltak és lesznek gyerekek, akik szerettek és szeretnek tanulni, és mindig voltak és lesznek iskolakerülők is. Itt megint oda tudunk visszatérni, hogy az iskolakerülést sem a rendőrség, sem a tanár nem tudja megakadályozni, csak a szülő. A rendőrség és a tanár csak figyelmeztethet.

 Elek György