Vidék

Csak a győzelem elfogadható

2019.04.18 - 15:27

A pénteki ellenfél az elmúlt két bajnoki mérkőzésén négy pontot szerzett, de azelőtt, a tasnádiak elleni 6–2-es hazai győzelem óta egyetlen pontot sem gyűjtött a harmadosztályos idényben a Radnóti CS.

Szüksége van a Tasnádi Unirea labdarúgócsapatának a három pontra, ehhez viszont pénteken kötelezően le kell győzze idehaza a vendég Radnóti CS együttest.

A két csapat pénteken 17 órától játszik a Liga 3 huszonnegyedik fordulójának a mérkőzésén, a Marius Bălău által felkészített alakulat pedig nem hibázhat. Bár sereghajtó a Maros megyei ellenfél, a győzelmet hiba lenne borítékolni, ráadásul a radnótiak egy nagy siker után jönnek Tasnádra, hiszen múlt héten odahaza győzték le a vendég Szászhermányt. Azelőtt Szászmedgyesen ikszeltek, így a pénteki ellenfél elmondhatja, hogy idén több pontot szerzett, mint vendéglátója. Mint ismeretes, a Tasnádi Unirea 2019-ben csak a Marosvásárhelyi SE otthonában nyert, a többi mérkőzés mindegyikét elvesztette. Tehát, idehaza még nyeretlen ebben az évben, de ezt a sorozatot ma megszakíthatja.

A Radnót 12 mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatot szakított meg az elmúlt két hétben, amikor becsúszott a négy pont. Azelőtt, az utolsó sikerét éppen a Tasnádi Unirea ellen jegyezte egy hihetetlen 6–2-es meccsen. Nem sűrűn nyert a marosi város csapata, ugyanis a tasnádiak elleni győzelem előtt a 2. fordulóban sikerült pontot szerezni (1–0 a Dési Unirea ellen). Ebből lehet levonni a következtetést, hogy az idényben három győzelemig és egy döntetlenig jutó Radnót verhető csapat.

Ráadásul a körülmények úgy alakulhatnak, hogy győzelem esetén a tasnádiak rövid időre ismét „felszínre” kerülhetnek: az egy ponttal előttük álló székelyudvarhelyiek Barcarozsnyón játszanak, Szászhermány a Kolozsvári CFR II-t fogadja, a két pont távolságra levő Dési Unirea pedig Szászrégenben játszik. Így – ha érvényesül a papírforma ezeken a meccseken –, akkor az Unirea előreugorhat az 5. csoport táblázatába. Igaz, ott tartani a csapatot nem lesz könnyű, viszont egy időre jó lesz látni, hogy a szatmári divíziós alakulat nincs kieső helyen.

Labdarúgó Liga 3, 5. csoport, 24. forduló

Tasnádi Unirea – Radnóti CS (péntek, 17 óra)

AFK Csíkszereda – Marosvásárhelyi SE

Tordai Sticla Arieșul – Unu Fotbal Club Gloria Beszterce

Kolozsvári Sănătatea – Nagybányai Minaur

Szászrégeni Avântul – Dési Unirea

Szászmedgyesi Gaz Metan II – Fotbal Comuna Lénárdfalva

Olimpic Cetate Barcarozsnyó – AFC Székelyudvarhely

AFC Szászhermány – Kolozsvári CFR II.

Pesek Attila