Cserey Csaba, akit Szatmárnémetiben (és nem csak) mindenki csak Csabcsiként ismer, úgy emlékszik vissza, hogy már amikor rugdalózott, akkor is dobolt. De valójában tizenkét évesen ismerkedett meg az ütőhangszerekkel, a dobokkal, amelyek aztán elkísérték fél évszázadon keresztül, megannyi korszakon, műfajon és hullámvölgyeken át. A dobok mindig ott voltak. Pedig lehetett volna akár gitáros — örök és valótlan sztereotípia, hogy a dobosok a legnépszerűtlenebbek egy akármilyen zenekarban. „Én azt hiszem, tizenkét évesen igazából, még Gyergyóban köteleződtem el a dobok mellett. Annak idején létezett olyan, hogy teadélután, mifelénk pedig 'döcinek' nevezték ezeket. Könnyed kis alkalmak voltak ezek, ahol a fiatalok szórakoztak. Bementem a terembe, ahol éppen 'döci' volt, megláttam a dobost, és megálltam ott mellette. Azóta is ott vagyok, a hangszer mellett, az vitt nálam mindent” — pillant vissza. 
Elmondta, hogy eleinte edényeken, fazekakon gyakorolt, autodidakta módon. Bár volt egy cimborája, aki némiképp konyított a zenéhez, így hát ő is besegített a hetvenes években, amikor Csabcsi éppen bontogatni kezdte a szárnyait. Ezek a cimborák lettek végül a gitárosok abban a sulizenekarban, amely annak rendje és módja szerint végigmászta a ranglétrát. Csabcsiék eleinte csak a folyosókon játszottak, majd mikor már annyira jók voltak, akkor jöhetett a díszterem. „Eleinte két fazékon csaptam-vágtam, aztán viszonylag hamar megtanultunk zenélni. A díszterem meg már egyenesen megtiszteltetés volt, ott megfordult a város java. Ott volt minden fiatal, én pedig még mindig tizenkettő voltam” — emlékszik vissza. 

Országos siker

Csabcsi egyszer látott egy embert, aki fantasztikusan ütötte a ritmust két fűzfavesszővel. Semmi több. Fontos, hiszen ahogyan az az ember, úgy ő is végig autodidakta módon tanulta a hangszer fortélyait. „Loptam a tudást. Akkoriban, a hetvenes évek közepén, mikor már egész jól ment a dobolás, betört a hippikorszak. Hosszú haj és a trapéznadrág. A szabadság egy nagyon kicsi oldala. Pincékben bújtunk el, a Led Zeppelint és a Deep Purple-t hallgattuk, magyarok közül pedig ott volt az Illés és az Omega. Ekkor kezdtem figyelni a legnagyobbakat, igyekeztem mindent ellesni. Ez olyannyira ment, hogy egy idő után leütöttem John 'Bonzo' Bonham (a Led Zeppelin dobosa — szerk.) témáit.” Cserey Csaba Gyergyóban több együttesben is megfordult, az egyik ilyen volt a Kreolit. A másik pedig a Vox-T, amelyikkel már figyelemreméltó sikereket ért el, a rádiók elkezdték játszani a tehetséges gyergyói fiatalok zenéit. „A dolog érdekessége, hogy pár hónapja tudtam meg, hogy akkoriban az erdélyi magyarajkú zenekarokból csupán négy együttesnek volt lehetősége lemezt csinálni, egyenesen Bukarestben, és mi voltunk az egyik.” A Vox-T számtalan fesztiválon lépett fel, nem egyet meg is nyert, hiszen egyedi hangzása volt a zenekarnak a progresszív műfaj keretein belül. Ez olyannyira igaz, hogy akkoriban a zenekar repertoárját „székelyesen progresszív rockként” emlegették mindenhol. „Ezek voltunk mi. Azért mondták ezt, mert mi Áprily Lajos verseit zenésítettük meg progresszívként, és ez kemény volt az akkori rendszerben. Boros Zoltán barátom mindig azt mondogatta: fiúk, ha most nem tesznek titeket börtönbe, akkor soha. Nem történt meg persze, én pedig mai napig nem értem, hogy miért nem” — részletezte Cserey. A zenekar 1982-ben oszlott fel. 

A rock mellett Csabcsi (és a későbbiekben ez még igazabb lett) folyamatosan kereste az újat. Már akkor, a hetvenes években. A dzsesszel mint műfajjal legelőször ‘74–79 között kísérletezett, egyetemi táborokban, Marosfőn. Több együttessel és együttesben is játszott ezen időszak alatt, amikor a funkyn volt a legnagyobb hangsúly, Csabcsit mégis a jazz „vitte el” először. Elmondása szerint másodjára a kétezres évek elején tért vissza a műfajhoz, Európa egyik legnagyobb hatású dzsesszmuzsikusának, Harry Tavitiannak a javaslatára, akivel azóta már számtalanszor állt színpadon. 

Mehetsz kapálni

Csabcsi zenei pályafutását igazán nagy feladat teljesen átfogni, jellemezni meg pláne. Hiszen hogy zseniális, az tény, de talán a szerteágazó lenne a legmegfelelőbb szó erre. A rock és a dzsessz után (és mellett) belevágott a szólókarrierbe is, bár a kilencvenes években egy sikeres pályafutást elképzelni egy dobosnak nehéz volt. A klasszikus ütőhangszereket már a nyolcvanas években elkezdték felváltani a különböző elektronikai megoldások, illetve a dobgépek. A Queennek volt olyan dala, amelyben konkrétan nem volt szükség Roger Taylor dobjátékára, hiszen a zenekar a ritmikát megoldotta egy dobgéppel. Magyar vonatkozásban pedig a V’ Moto-Rock volt az a zenekar, amelynek közrejátszott a feloszlásánál, hogy már nincs is nagyon szükség klasszikus dobfelszerelésre. Ezt Csabcsi is megerősíti: „A kilencvenes évek elején, a rendszerváltás után egy csomó vagány technikai dolog érkezett ide. Többször megkaptam, hogy dobosként most mehetek már nyugdíjba vagy elmehetek kapálni. Nem akartam elhinni, hogy ennyi, de tény, hogy hallottuk: nyugaton most ez a módi.” 
Cserey Csaba ezekben az időkben kezdte el a szólókarrierjét. 1994-ben állt először szólistaként színpadra, és ez az előadás-sorozat nem hozott átütő sikert Csabcsi számára, de hozzátette: örült annak, hogy művészileg kifejezheti magát, és ez volt benne a legjobb. ‘99-ben viszont ez is megváltozott, ugyanis a „Képzeletbeli utazás a világ körül” című előadás-sorozata akkora sikereket ért el, hogy Csabcsit nemcsak országos szinten ismerték el, mint oly sokszor is azelőtt, hanem nemzetközileg is. Több díjat kapott Európa-szerte. „Mai napig megy a Képzeletbeli utazás, nagy sikerekkel, ez tetszik a gyerekeknek is, mert egy igazán interaktív performansz, és összehozza a kicsiket.”

Visszaigazolás

Ha valaki országa egyik legjobbja, akkor minek a formán változtatni? Ha zseniális vagyok a dzsessz, a funky és a rock, de még a lakodalmas muzsika terén is, mit akarhatok még? Jogos kérdések, de Csabcsi soha nem így gondolkodott. Oktat, nevel, gyerekeknek, raboknak, hátrányos helyzetűeknek is játszik, a népzene is szerves része az életének. „Az önálló estjeimből bontakozott ki a tanítás, az oktatás. Nagyon hamar borzasztóan tehetséges gyermekek kezdtek el járni hozzám tanulni. A tudás átadása némiképp egyfajta visszaigazolás volt magam felé. Én gyermekkoromban nem kaptam ilyesmit, nekem nem volt lehetőségem. Nekik miért ne lehetne, ugye? Illetve a kifejezésmód. Közel kerülök hozzájuk, és a bennük rejlő őszinteségből merítkezem én is, ezek pedig annyira feltöltenek, hogy mindig visznek tovább” — magyarázta. Elmondta, hogy dr. Tallian Cristiannak köszönhetően kezdett a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozni, és eddigi pályafutása során ezek az előadások adták a legszebb élményeket. „Sok minden volt, ami késztetett, hogy próbáljam meg, de leginkább dr. Tallian volt az. Bejártam az országot, foglalkoztam autista, süketnéma, Down-szindrómás gyerekekkel is. Megpróbáltam, azt mondtam, miért ne, igenis csináljuk ezt meg! Valahogy úgy sikerült, hogy még ez is sikeres volt.” 

A népzene is a szívügye

Vissza kell ugranunk majdnem ötven évet, vissza a hetvenes évek elejére. Csabcsi a zenei műfajok közül legelőször a népzenével találkozott, bár voltak woodstockos haverjai, lemezt adtak ki, fesztiválokat nyertek, lázadtak a rendszer ellen, mégis a népzene volt az, amin elindult, hiszen akkoriban, ha valaki ügyesen játszott táncra, abból talán meg tudott élni. „’71–72-ben mentünk, s kellett zenélni. Swing, keringő, kétnegyedes, ha ezek mennek, meg vagy élve. Így mondtuk akkoriban. Jókat muzsikáltunk, majd még később is a Vox-T-vel is Csíkszeredában. Lagzik, táncházak. Akkoriban ismerkedtem meg igazán a népzene minden formájával. Ezt persze később felváltotta a rock és a jazz. Azokat napi 8–10 órát gyakoroltam, így a népzene lassan a háttérbe szorult” — összegezte Csabcsi, akinek azóta ismét, harmadjára is visszatért a folklór az életébe, a felesége miatt: Cserey-Both Zsuzsa neves néprajzkutató, aki énekel és táncolt is évekig. „Általa kerültem vissza a népzenéhez, és innen alakult az Urban Tribal Band is, amelynek alapkoncepciója az volt, hogy népi énekekre ütünk afrikai ritmusokat.”
Csabcsi ötvenéves pályafutása alkalmából különleges koncertet ad ma 17 órától a Dinu Lipatti Filharmónia koncerttermében — mint elmondta, annyi hangszer lesz a színpadon, hogy jóformán (a cikk írásakor) még nem tudja, hova pakolja mindet. Négy afrikai dob, egy hatalmas dobfelszerelés, amely hat-hét cintányérból áll, de lesznek latin és karibi ütőhangszerek, bongó, konga, szitár. 15–20 ütőn játszik csak Csabcsi március 26-án, és még minden meghívott hoz magával „ezt-azt”.
Szolomájer Bence