Sport

Cristiano Ronaldo – Wolfsburg 3–0 és a Real Madrid továbbjutott

2016.04.13 - 08:20

Sorozatban hatodik alkalommal jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé a Real Madrid: kedden Cristiano Ronaldo mesterhármasával fordítottak, nyertek és jutottak tovább a blancók. A Manchetser City előszöt juttott be a BL-elődöntőbe.

Cristiano Ronaldo tarthatatlan volt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján: a portugál mesterhármasával az idegenbeli kétgólos vereség ellenére is továbbjutott a Real Madrid a Wolfsburg ellen, és sorozatban hatodszor jutott be a legjobb négy közé.

A blancó szurkolói egy „Milano” feliratú transzparenssel fogadták kedvenceiket, a drapéria kettős üzenettel bírt: egyrészt a három dartsnyíl felidézte az 1985-ös Inter elleni UEFA Kupa-elődöntőt, amikor 3–0-s győzelemmel a Real megfordította a San Siróban összeszedett kétgólos hátrányt, másrészt az idei BL-döntőt szintén a milánói ékszerdobozban rendezik meg. A kedd esti hangulat rá is nyomta a bélyegét a mérkőzésre, hiszen a madridi gárda akkora nyomást gyakorolt a német „farkasokra”, hogy azok már az elején megtorpantak. A Wolfsburg játékosai a labdát is alig bírták megtartani, az pedig meglehetősen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a meccset nem lehet kibekkelni – nemcsak kapott gól nélkül, de eggyel sem.

A 16. percben Carvaj keresztlabdájánál a védők nem voltak a helyzet magaslatán, három láb mellett is elment a labda, amely megtalálta Cristiano Ronaldót, ő pedig közelről a jobb alsóba passzolt (1–0). Egy perc sem telt el, amikor Vieirinhának kellett újabb nagy gólhelyzetben mentenie, de a szöglet csak pillanatokra odázta el a 2–0-t: Toni Kroos beadása után a rövidre Cristiano Ronaldo érkezett a legjobban, és a hosszúba csúsztatott. CR két gólja között 1 perc 26 másodperc telt el, ami egyéni rekordot jelent. A rekordállításánál viszont sokkal jobban érdekelte a portugált, hogy a csapatának negyed óra alatt sikerült ledolgoznia a múlt heti, németországi hátrányt.

A félidő közepére tudott csak fellélegezni Dieter Hecking együttese, Keylor Navasnak is akadt elvétve dolga a németek beadásaival, de az igazi veszély továbbra is Diego Benaglio kapuja előtt volt. A 77. percben végül Cristiano Ronaldo megadta a kegyelemdöfést: egy veszélytelennek tűnő szabadrúgásnál Naldo érthetetlen módon kifordult a sorfalban, a rossz CR-szabadrúgás pedig így a lehető legjobban zárult: Benaglio hiába nyújtózkodott, a labda a kapu bal oldalában kötött ki (3–0).

Szűk negyedórája maradt a megújulásra a Wolfsburgnak, de nem sikerült veszélyeztetnie a Real továbbjutását. A Milánó tábla a madridiak előtt lebeg tovább úgy, hogy a csapat ebben az idényben még nem kapott gólt hazai pályán a BL-ben.

„A mai nap az ünneplésé és a boldogságé — nyilatkozott elégedetten a hazaiak szakvezetője, Zinédine Zidane. — Az első meccset elbuktuk, a másodikat megnyertük, nem kis erőfeszítéssel. Egyáltalán nem volt könnyű elérni a sikert, soha nem könnyű. Mindegyik játékosommal maximálisan elégedett vagyok, és amikor ilyen jól futballozik egy csapat, még cserélni sem egyszerű. Nagyon boldog vagyok. Cristiano különleges játékos, három gólt szerzett most is, amikor erre a legnagyobb szüksége volt erre a csapatnak. Ezért különleges ő. Ne is beszéljünk az első mérkőzésről ezentúl, csakis arról, hogy mit tettünk a visszavágón.”

„Azt hiszem, nem figyeltünk megfelelőképpen az első 20 percben, nagyon bosszantó három nullára kikapni úgy, hogy két gólt is szöglet után, illetve szabadrúgásból kaptunk. Ezen a szinten pici kis dolgok döntenek, és ha tovább akarsz jutni, kétszer is jó meccset kell vívnod. Néhány periódussal a visszavágón is elégedett voltam, de az is igaz, hogy elszántságunkkal gondok akadtak. Nagyon csalódottak vagyunk” — fogalmazott a vendégmester, Dieter Hecking.

A nap másik mérkőzésén a Manchester City az idegenben elért 2–2-es döntetlen után hazai pályán 1–0-ra legyőzte a francia bajnok Paris Saint-Germaint, ezzel fennállása során először bejutott a BL-ben a legjobb négy közé. Az angliai mérkőzés egyetlen gólját Kevin De Bruyne szerezte a második félidő közepén. Azonban az angolok már a korábban is vezetést szerezhettek volna, hiszen a második játékrészben többnyire az történt a pályán, amit a City akart: határozott védekezés, zavarba hozott, hibákra kényszerített ellenfél – és bónuszként egy kiharcolt 11-es! A 29. percben a párizsiak eladták a labdát a saját térfelükön, Kevin Trapp rossz ütemben futott ki a kapujából, Agüero eltolta mellette a labdát, a kapusnak már csak az argentin lába maradt célpontnak – el is találta. Trapp sárga lapot kapott, a City tizenegyest – Agüero elvállalta, majd a bal alsó sarok mellé lőtt… Úgy látszik, ebben a párharcban nem lehetett meccs kihagyott 11-es nélkül, hiszen Párizsban Ibrahimovic hagyott ki egy büntetőt.

Pénteken rendezik az európai szövetség nyoni székhelyén az elődöntő sorsolását, a mérkőzéseket pedig április 26-án és 27-én, a visszavágót május 3-án és 4-én játsszák, a döntőre pedig május 28-án kerül sor Milánóban, a San Siroként ismert Giuseppe Meazza Stadionban.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

Real Madrid – VfL Wolfsburg 3–0 (C. Ronaldo 16. perc, 17., 77.); továbbjutott: a Real Madrid, 3–2-es összesítéssel.

Manchester City – Paris Saint-Germain 1–0 (De Bruyne 76.); továbbjutott: a Manchester City, 3–2-es összesítéssel.