Vélhetően cserélődni fog a teljes szakmai stáb a Tasnádi Unirea labdarúgócsapatnál, ugyanis Bogdan Moise sem szeretne tovább a kispadon ülni. Hétfőn találkozik idén először a legénység.
Péntek este megszületett a megállapodás a Tasnádi Unirea egyesület vezetői és a harmadosztályos csapat új edzője között: Cristian Popa veszi át a legénység irányítását a bajnokság visszavágóján.
A fiatal szakvezető nem először vezet felnőttcsapatot, de először ül egy divíziós alakulat kispadján vezetőedzőként. Az előző szezonban ugyanis az akkor még Liga 4 Elite-ben szereplő Luceafărul Decebal edzője volt. Vagyis még ellenfél volt az Unireával, amelyet akkor Marius Botan vezetett. Éppen az ő helyét veszi át Popa, miután a nagykárolyi szakvezető úgy döntött, hogy nem kívánja tovább folyatni a munkát Tasnádon.
„Egy érdekes kihívás előtt állok, hiszen először ülök majd vezetőedzőként Liga 3-as csapatnál. Állok elébe, nagyon várom már, hogy megkezdjem a munkát” — mondta lapunknak Popa, aki korábban segítőként már dolgozott a harmadosztályos Szatmárnémeti Someșulnál, majd hasonló beosztásban a másodosztályos Szatmárnémeti FC Olimpiánál is. Többnyire utánpótlás neveléssel foglalkozott (és ezt a munkát folytatni fogja a Someșulnál és az Olimpiánál), illetve nyártól UEFA-A fokozatú edzői licenc-szel is rendelkezik.
Mindez azt is jelenti, hogy az Unirea hétfőn 17 órakor már az új edzővel fog találkozni. Tréning még nem lesz, Popa ugyanis ezt a napot az ismerkedésnek szenteli – már amennyire erre szükség van. A legénységet ugyanis ismeri, hiszen többségével már dolgozott együtt. „Egy kiegyensúlyozott keretünk van, de kell egy kis vérfrissítés. Tárgyaltam egy, két szatmári játékossal, aki csatlakozna hozzánk, de még nem született megegyezés” — folytatta az Unirea új edzője.
Kedden megkezdődnek az edzések is. Holnap szeretné véglegesíteni a tárgyalásokat a klub vezetőivel az edzőtáborra és a felkészülési programra vonatkozóan, amely többnyire helyi szinten fog zajlani. Ugyanakkor szeretne egy másodedzőt is maga mellé, ugyanis a tisztséget eddig betöltő Bogdan Moise ezt nem vállalja a továbbiakban, és a klub adminisztrációjában vállalna szerepet. „Beszéltem valakivel, aki jönne segíteni, de a klubbal kell egyeztessen. De ott van a csapatnál Marius Bălău is, aki kellő tapasztalattal rendelkezik, hogy segítsen az edzői munkában” — tette hozzá.
Cristi Popa annyit még elmondott, hogy a bajnokság március 3-i rajtjáig szeretne legalább öt felkészülési mérkőzést játszani csapatával. Már megvannak a kiszemelt ellenfelek, de még egyeztetnek a meccs rendezésének időpontjáról.
A Tasnádi Unirea a Liga 3 5-ös csoportjának a 10. helyéről várja a visszavágót. Az új edző Désen, az Unirea elleni találkozón debütál a kispadon, az első hazai meccsen viszont csak március 31-én láthatjuk munkába Cristi Popát.
Pesek Attila