Belföld

Com`ON: fiatalok ötleteltek

2017.10.21 - 11:00

A SamStudia egyesület és a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal hívta városfejlesztési elképzeléseikről szóló ötletversenyre a szatmári fiatalokat csütörtök délután az Iparosotthonba.

Két hozadéka is lehet a szatmári fiatalok részvételével, az Iparosotthonban megtartott Com`ON nevet viselő ötletbörzének. Az itt felvetett javaslatokat az eseményt szervező és a várost a román ifjúsági fővárosa címért zajló versenyben képviselő SamStudia egyesület fogja felhasználni a még jobb szereplés érdekében, de hasznosítaná az itt napvilágra került ötleteket a városvezetés is, amikor átgenerálozza a városfejlesztési stratégiáját. A rendezvény hiánypótló volt, mert olyan társadalmi réteget kívánt bevonni a közéletbe, amelyiket a legnehezebb szóra bírni, amelyiknek valódi életéről és érdeklődési köréről semmit nem tudnak a 18–29 éves korosztályon már túllépő közigazgatási, politikai felső- vagy középvezetők.

A délután hattól nyolcig tartó rendezvény arról szólt, hogy mit tennének, ha polgármesterek lennének, mi foglalkoztatja őket leginkább és mit hiányolnak Szatmárnémetiből, a kérdéskör mentén mindenki szabadon és név nélkül elmondhatta, mit gondol. Az anonimitás védelmében adott válaszok, a szervezők szerint azért fontosak, mert a véleményét arcával is vállaló fiatal a társadalmi megfelelést veszi alapul akkor, amikor válaszol és nem annyira azt, ami neki ténylegesen fontos lenne.

Mit akar a fiatal?

Darian Ienăşoiu, a SamStudia ifjúsági egyesület titkára elmondta, hogy a Com'ON ötletbörzéje alatt összegyűjtött javaslatokat és ötleteket beviszik az ifjúsági főváros cím megszerzésére készített dokumentációjukba, és mivel városházi partnerséggel szálltak be a versenybe, a polgármesteri hivatal rendelkezésére is bocsátják, és közmeghallgatás is lesz az ifi-javaslatokról.

Butka Gergely, a szatmárnémeti polgármester városarculatért is felelős tanácsadója szerkesztőségünknek elmondta, hogy azért jó a Com'On Szatmárnémeti, mert ezáltal első kézből kapnak képet a fiatalok reális igényeiről, így mérni tudják a „pulzust”. Mert például ha kiderül, hogy a fiatalokat egyáltalán nem érdekli a tekézés, fejtette ki Butka, akkor biztosan nem fognak tekepályába fektetni, de ha az jön ki, hogy szeretik a szabadtéri filmeket vagy az extrém sportokat, akkor ezeket felteszik a prioritáslistára. Hasznos az is, hogy nem középkorú városvezetők mondják meg, mi kell a fiataloknak, hanem maguk a fiatalok, a városvezetés pedig a finanszírozást, know-how-t teszi hozzá a felvetésekhez.

Az ötletbörzén olyan igények merültek fel a fiatalok részéről, mint az ifjúsági egyesületek támogatása, a régi főtér sétatérré változtatása, műemléképületek, köztük elsősorban a Dacia (Pannónia) Szálló restaurálása, vidámpark-üzemeltetés, diákszervezet létrehozása, a központot is behálózó bicikliút vagy a harmadik híd megépítésének szükségessége. A felvetéseket ezekben a napokban összegzik, majd ezt követően csokorba gyűjtve nyilvánosságra is hozzák a szervezők.

Princz Csaba