Cîţu ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Románia az EU polgári védelmi mechanizmusának beindítását kérte annak érdekében, hogy az ország tocilizumab gyógyszerhez jusson.
Az ügyvivő miniszterelnök azt mondta, a közbeszerzési pályázatot erre a gyógyszerre áprilisban írták ki, azóta késlekedik a folyamat, így múlt héten rá kellett döbbenniük az illetékes hatóságoknak, hogy az ország tocilizumab nélkül maradt.
'Szeretném tudni, hogy az egészségügyi minisztériumban ki késlekedett és halogatta a gyógyszer beszerzését annyi hónapon keresztül, áprilistól egy héttel ezelőttig, amikor is a beszerzést véglegesítették. Nagyon fontos, hogy ez az információ nyilvánosságra kerüljön, hogy tudjuk, ki a felelős' - mondta Cîţu az országos intervenciós központ képviselőivel tartott pénteki videokonferencián.
Az ideiglenes kormányfő ugyanakkor azt kérte Raed Arafat belügyi államtitkártól, magyarázza el, mi történik az EU polgári védelmi mechanizmusa révén kért és kapott gyógyszerekkel, amelyek között szerepel a tocilizumab is.
AGERPRES