Belföld

Cîţu: több kormányfőjelöltet javasolunk az államfőnek, az egységes adókulcs marad

2021.11.14 - 17:57

A parlamentben tartott sajtótájékoztatóján a PNL elnöke nem említett neveket, és nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy szerepel-e a majd a kormányfői tisztségre javasolt személyek között. 'Döntésünket ismertetni fogjuk' - jelentette ki.

Florin Cîţu elmondta, nem tudni még, hogy mikor konzultálnak a PNL és a PSD vezetői az államfővel a miniszterelnök-jelöltekről, de szeretné, ha a találkozót legkésőbb hétfőn megtartanák. Közölte, hogy a vasárnapi megállapodásuk szerint hétfőn véglegesítik a kormányprogramot, utána térnek rá a koalíciós megállapodás kidolgozására.

A politikus beszámolója szerint vasárnap megállapodás született a felek között a nyugdíjak és a gyerekpénz január elsejei emeléséről. A nyugdíjemelés mértéke vélhetően meghaladja majd a 7 százalékot, de a pontos arányt csak a későbbiekben, a szükséges költségvetési kiadások ismeretében határozzák meg. A gyerekpénz a hatályos törvény által előírt módon nő, 'apró módosításokkal' - sorolta Florin Cîţu.

Az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség felszámolásáról elmondta: a PSD is olyan megoldást támogat, amelyik tiszteletben tartja az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus ajánlásait. 'Az egységes adókulcs pedig marad' - zárta sajtónyilatkozatát a PNL elnöke.

A PSD elnöke, Marcel Ciolacu a kormányalakítási tárgyalások vasárnapi fordulója után az újságíróknak azt mondta: két megoldás javasolnak majd az államfőnek. Az egyik szerint a kormányfői tisztséget a két pártelnök felváltva fogja betölteni, a másik szerint a két párt javasol egy közös miniszterelnök-jelöltet. 'Lássuk, hogy melyik variánst választja az államfő' - mondta a politikus. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Öt csapdától fél Orbán Viktor

Öt gazdasági csapdahelyzet elkerülését tartja szükségesnek a következő tíz évben Orbán Viktor magyar miniszterelnök ahhoz, hogy Magyarország gazdasága sikeres legyen.
Belföld

Cîţu: az árak felső határának hatósági ellenőrzése rosszat tenne a hazai termelőknek

Florin Cîţu, a nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke úgy nyilatkozott szerdán, hogy egy ármaximálás hátrányosan érintené a romániai termelőket.
Belföld

Cîţu: várjuk a kormánytól a megoldásokat az alkotmánybíróságnak a maszkviselést illetően hozott határozatával kapcsolatban

Florin Cîţu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerdán kijelentette, a kormánynak kell megoldásokat találnia az alkotmánybíróságnak (CCR) a maszkviselést illetően hozott határozata nyomán.