A miniszterelnök a bukaresti Gheorghe Lazăr főgimnáziumban vett részt a tanévnyitón. Ez az első iskola a fővárosban, ahol kísérleti programot bonyolítanak le a Képzett Románia tervben megfogalmazott elvek alapján. Florin Cîţu kifejtette, a program olyan tanítási, tanulási és értékelési folyamatot javasol, amely közelebb áll a modern, "valóban tanulóközpontú' oktatás követelményeihez és igényeihez.
"A releváns készségek fejlesztésére kell összpontosítanunk. Ezzel a lépéssel mélyreható reformba kezdünk hazánkban az oktatás területén" - hangsúlyozta.
A kísérleti programot a tanügyi minisztérium kíséri figyelemmel, és a sikeresnek bizonyuló modelleket országos szintű alkalmazásra javasolják majd. Az országos helyreállítási terv (PNRR) előírásai alapján a kísérleti projekt alkalmazását 60 iskolában kell elkezdeni.
A kormány ezen a héten elfogadja a Képzett Románia terv gyakorlatba ültetését lehetővé tevő jogszabályt - tette hozzá a miniszterelnök.
Mint elmondta, a romániai oktatásban jelenleg nem az a cél, hogy egy kicsit módosítsanak rajta, hanem az oktatás huszonegyedik századi szintre való emelése a tét.
AGERPRES