Belföld

Cîţu: a szállodák, éttermek és kávézók 6 ezrelékes fertőzöttségi ráta fölött is működhetnek majd

2021.09.29 - 17:03

A miniszterelnök elmondta, a CNSU módosítani fogja korábbi határozatát, lehetővé téve a szállodák, éttermek és kávézók számára, hogy 6 ezrelékes fertőzöttségi ráta fölött is működhessenek, ha alkalmazottaik be vannak oltva koronavírus ellen, és csak beoltott vendégeket fogadnak. "A beoltottakat nem kell büntetni - ettől az elvtől nem akarok elállni" - fogalmazott.

A kormányfő hozzátette, az intézkedést egyelőre a HoReCa-ágazat kérte, de szándékai szerint más területeken is bevezetik, például magánrendezvények vagy koncertek esetében is alkalmazni lehet majd.

Florin Cîţu arról is beszélt, hogy rövidesen elküldik a parlamentnek azt a törvénytervezetet, amely saját költségükön való tesztelésre kötelezi majd az egészségügyi és a tanügyi dolgozókat.

"Nem akartunk ide jutni, soha nem akartunk ebbe a helyzetbe kerülni. Rendelkezésünkre állt és áll a vakcina, de ha nem olttatjuk be magunkat, nem tehetünk semmit, kénytelenek vagyunk ebbe az irányba haladni. A beoltottak hozzáférhetnek különféle szolgáltatásokhoz és tevékenységekhez, a mások számára kockázatot jelentő oltatlanok pedig nem" - fogalmazott a kormányfő. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Már csak a napsütés hiányzik

Nem kedvez az időjárás a teraszozásnak. A májusi március miatt több hetes késéssel indul a teraszszezon Szatmárnémetiben. A kávézók készen állnak a szabadtéri vendéglátásra, de az időjárás nem.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.