Majd' 100 citera szólalt meg a Lépésházban az első Borókás citeratalálkozón, s a Sárándi Férfikórus, és a Szeredás Együttes mellett a 97 éves sámsoni nótafa, Szilágyi Feri bácsi is dalra fakadt.

Örömzenél a Lépésház — legalábbis így érezte az, aki szombaton délután a Borókagyökér Egyesület székhelye, a Szejke-tanya felé tartott, s ami távolról halk tücsökciripelésnek hallatszott, közelebb érve szépséges magyar népdalokká fonódott.

Sok muzsikás érkezett az első ízben megszervezett Borókás citeratalálkozóra, mely a Communitas Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal támogatásával jött létre, s bár számuk nem ütötte épp a százat, igencsak közel járt hozzá — de a legfontosabb talán nem is ez volt, hanem amit a találkozó „daloló, táncoló, az emberbe lelket verő” ceremóniamestere, Gyönyörű Zsigmond könnyekig meghatódva summázott: „Az ékszer is holt kincs a láda fenekén, ha nem viselik, és a gyermekek most annyi népzenei kincset leporoltak, hogy káprázik a szívünk és a lelkünk belé.” Kijelentése távolról sem volt túlzó, hiszen a mikolai Kistücsök, a hadadi Akácvirág, a zilahi icipici utánpótláscsoport, a Kiscsuporok (akik szinte alig-alig látszottak ki a citerasztal mögül), a dobrai Orgonánc, a pusztadaróci Vadrózsák, a szilágysomlyói Szerederinda kis muzsikusai szebbnél-szebb népdalcsokrokkal kedveskedtek a hallgatóságnak, akárcsak a Székelyszentmihályi Citerazenekar felnőtt tagjai, no meg Miklovics Anna Pálma, aztán a Sárándi Férfikórus, akik a Szeredás Együttes „beleszólásával” hajdúsági és bihari, párválasztós, szerelmes népdalokat énekeltek olyan zengő hangon, hogy csak úgy nyekkentek a Lépésház gerendái.

De a találkozó legnagyobb meglepetése egy 97 éves öregúr volt — a szilágysámsoni nótafa, Szilágyi Feri bácsi, aki azért érkezett az aszúval vetekedő borok és gyönyörű népdalok falujából, hogy személyesen találkozhasson a Kárpát-medencei Vőfélytalákozók szervezőjével s a Magyar Kultúra Lovagjával, azaz Gyönyörű Zsigával. S hogy kettejük közül ki volt a megilletődöttebb, azt nehéz volt megmondani, hiszen Szilágyi Feri bácsi az a nótafa, amely a virágzó szilágysámsoni éneklő kultúrából nőtt ki, amit a tájegység szerte méltán híres férfikórus, majd népdalkör fémjelzett, amelynek hosszú évek során volt tagja — s nem mellesleg legnagyobb szabású és folklórtörténeti szempontból is nagy jelentőségű adatközlői teljesítménye a Szilágysági Dekameron – Szilágysági tréfás népi elbeszélések, amely Sámson adomázási alkalmait és tréfás népi elbeszélés-repertoárját mutatja be a teljesség igényével, és amely népköltészeti monográfia közel négyszáz folklóralkotásából mintegy 270 tréfás mesét, adomát, anekdotát és igaz történetet Feri bácsi mesélt el. Portáján lassan három évtizede fordulnak meg a folklórgyűjtők, néprajzkutatók, Feri bácsi pedig fáradhatatlanul énekel, népdalokat, balladákat, s természetesen a Szejke-tanyán egybegyűlteket is megörvendeztette sámsoni népdallal. A sok zenének és éneknek meglett az eredménye: kora estére már mindenkinek „viszketett a talpa” s alig várták, hogy táncra perdüljenek a Szeredás Népzenei Együttes muzsikájára a táncházban.

Szabó Kinga Mária