A Digi 24 televíziónak adott nyilatkozatában Cioloş rámutatott, a koalícióban az a megállapodás született, hogy a projekt nem kerül a kormány napirendjére mindaddig, amíg tisztázódnak az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges törvénytelenségeket kivizsgáló ügyészi részleg (SIIJ) felszámolásának részletei. "Ha kész tények elé állítjuk egymást, azt jelenti, hogy nem akarunk közösen építkezni" - fogalmazott.
Hozzátette, az USR PLUS továbbra is a kormánykoalíció része kíván maradni, a kabinetet azonban nem lehet egy olyan struktúrává alakítani, amely "egy párt belső kampányügyeit megoldani hivatott döntéseket hoz".
Dacian Cioloş ugyanakkor cáfolta azt a feltételezést, miszerint az igazságügyi és a szállításügyi minisztérium azért nem adta jóváhagyását a tervezethez, mert a koalícióban nem született megállapodás a SIIJ felszámolásáról. "Van egy belső eljárás, amelyet be kell tartani. A minisztériumi jóváhagyásoknak nincs semmi közük a pártok politikai álláspontjához" - nyomatékosította.
Az USR PLUS társelnöke hozzátette, az alakulat nem fog bizalmatlansági indítványt benyújtani a kormány ellen, meglátása szerint azonban minisztereiknek nincs keresnivalójuk egy olyan kormányban, amelyikben nem tartják tiszteletben az álláspontjukat.
A párt másik társelnöke, Dan Barna leszögezte, "potenciálisan sérülhet" a koalíciós pártok által a Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter menesztését követően aláírt együttműködési megállapodás. Hozzátette, a nap folyamán egyeztetni fognak az ügyben az USR PLUS parlamenti frakciójával és az alakulat vezetőségével is, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy megtalálják a legjobb megoldást a koalíción belüli "legalább funkcionális együttműködés" fenntartása érdekében.
AGERPRES