Belföld

Cioloş: az országos helyreállítási terv újratárgyalása a megvalósításának a leállítását jelentené

2021.11.14 - 08:05

A Digi24-nek nyilatkozva Dacian Cioloş szombaton úgy vélekedett: 'kissé kínos' lenne Florin Cîţu ügyvivő kormányfő számára a PNRR újratárgyalására irányuló próbálkozás, mert ő írta alá nemrégiben az EB elnökével együtt.

'Az újratárgyalás azt jelentené, hogy nulláról indulunk. Vagyis nem lenne érvényes helyreállítási tervünk, a megvalósítása leállna, és csak valamikor jövőre folytatódhatna' - jelentette ki Cioloş. Hozzátette, nem mindegy az sem, hogy az terv újratárgyalását szorgalmazó Szociáldemokrata Párt (PSD) mit kíván módosítani a dokumentumban.

'Ha fontos dolgokat akarnak módosítani, akkor az egész program leáll, mert ez a források átcsoportosítását és a reformvállalások megváltozatását is jelentené. Ha csak néhány pontszerű módosítást akarnak, akkor a terv megvalósítása mehet tovább a már elfogadott formában, vagyis az újratárgyalásig minden érvényben marad' - magyarázta.

Az USR elnöke emlékeztetett arra, hogy az EB lehetővé teszi az országos helyreállítási tervek módosítását, de csak a megvalósításukra szánt időszak félidejében. 'Valamikor 2023-ban a Bizottságnak szándékában van megvizsgálni, hogyan halad a terv megvalósítása, és ha szükségét látja, módosításokat javasol majd. De ez 2023-ban várható' - részletezte.

Dacian Cioloş bírálta a progresszív adó bevezetésére tett szociáldemokrata javaslatot is. Szerinte most ennél sürgősebb intézkedésekre van szükség a gazdaság stabilizálása érdekében. Példának hozta fel a munka adóztatásának kérdését. Szerinte a szakképzett munkaerő elhagyja a országot a magas járulékok miatt, és a progresszív adó bevezetése előtt erre kellene megoldást találni. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Brüsszelben van Marcel Ciolacu

Pénzért és tisztségért kilincsel a belgiumi fővárosban a miniszterelnök.
Szatmár megye

Pénz a vállalkozásoknak 2024: finanszírozási lehetőségek vállalkozások számára

Tájékoztató rendezvényt tart a Szatmár Megyei Kereskedelmi Agrár- és Iparkamara csütörtökön — elérhető finanszírozási programok a középpontban.
Szatmárnémeti

Már tervezik a következő park „felújítását”

Szisztematikusan halad a szatmárnémeti városvezetés a zöldövezet-nagygenerálokat illetően: a Kubik-park létrehozása, a Kossuth-kert rendezése és a „nagypark” korszerűsítése után van még egy nagy zöld terület, amely komolyabb odafigyelést igényel.