Belföld

Ciolos: a román kormány a szólásszabadságot és a hatályos törvényeket is tiszteletben tartja

2016.02.17 - 13:44

A román kormány a szólásszabadságot is védi, de a hatályos törvényeket is tiszteletben tartja - jelentette ki Dacian Ciolos miniszterelnök szerdán a szenátus plénuma előtt, ahova az Intact médiatröszt kilátásba helyezett kilakoltatása miatt citálták be a törvényhozók.

 

A kormányfőnek az adóhatóság (ANAF) fellépése miatt kellett magyarázkodnia a honatyák előtt. Az ANAF hétfőn felszólította a médiatröszthöz tartozó tévétársaságokat, hogy öt napon belül ürítsék ki székházukat, amely a cég alapítója, Dan Voiculescu ellen hozott jogerős ítélet alapján 2014-ben az állam tulajdonába került. Voiculescut 10 éves börtönbüntetésre ítélték korrupcióért, a bíróság által megítélt 60 millió eurós vagyonelkobzásnak azonban mindeddig nem sikerült érvényt szerezni.

A tröszthöz tartozó Antena 3 hírtelevízió beszámolója szerint az ANAF "kommandós stílusú" erődemonstrációt tartott hétfőn a médiaintézménynél, a kiürítésre megszabott ötnapos határidő pedig a csatorna szerint túl rövid, egyenértékű "elhallgattatásukkal". Az Antena 3 műsorvezetői szolidaritási akciókra, tiltakozó megmozdulásokra buzdították nézőiket.

A kormányfő szenátusi beszédében rámutatott: figyelmeztette az adóhatóságot, hogy a polgárok szolgálatában áll, nem szabad megfélemlítő módon, elnyomó szervként viselkednie. Hangsúlyozta: kormánya határozottan kiáll a szólásszabadság védelmében.

Ciolos ugyanakkor leszögezte: az ötnapos határidőt nem az ANAF találta ki, azt a polgári perrendtartás írja elő. A kormányfő kifejtette: a pánikkeltés is megalapozatlan, az Intact televíziói jövő héten is ugyanabból az épületből fognak sugározni, mert az ötnapos határidő az ingatlan önkéntes kiürítésére vonatkozott, de még hónapok telhetnek el, amíg a jogi procedúra a kilakoltatásig jut. Hozzátette: az elkobzott javak egyedüli értékesítési módja az, ha az állam eladja azokat, így nem merül fel, hogy az adóhatóság visszaélést követett volna el.

Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök előző nap a demokrácia "felfüggesztését" és a sajtó megsemmisítését célzó tudatos tervnek nevezte a televíziók működését ellehetetlenítő szűk határidőt. A házelnök azon javaslatát, hogy a miniszterelnöknek adjon számot a kormány alárendeltségébe tartozó adóhatóság akciójáról, a szenátorok túlnyomó többsége megszavazta.

A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) február elején bejelentette, hogy ismeretlen személy ellen vizsgálatot indított, mivel az adóhatóság nem hajtotta be a korrupciós bűncselekmények nyomán megszületett jogerős bírósági ítéletekben elrendelt vagyonelkobzások jelentős részét.