Külföld

Charles Michel: uniós csúcstalálkozót tartanak április 23-án

2020.04.11 - 11:27

Az euróövezethez tartozó uniós tagállamok pénzügyminiszterei 500 milliárd euró összegű mentőcsomagról állapodtak meg csütörtökön a járvány okozta gazdasági válság enyhítésére.

Nyilatkozatában Michel a megállapodást "jelentős áttörésnek", "gyors és célzott segítségnek" nevezte, amely véleménye szerint megfelelő védelmet fog nyújtani az uniós tagállamok vállalkozásainak. "Ideje lefektetni a szilárd gazdasági fellendülés alapjait" - fogalmazott.

A megállapodásban szereplő terv képes újraindítani az európai gazdaságot, miközben előmozdítja a gazdasági felzárkózást - tette hozzá.

David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke az eurócsoport megállapodásáról nyilatkozva azt mondta, ez az első alkalom, hogy a tagállamok a válságra nem külön-külön reagálnak, hanem valódi unióként, egyenlő feltételek mellett, közösen cselekszenek.

"Az európai vonaton nincsenek többé első és másodosztályú utasok" - fogalmazott.

Az uniós csúcstalálkozóra utalva kijelentette: az állam-, illetve kormányfőknek bátraknak kell lenniük. Az európai szolidaritás erősödik, a nemzeti önzés visszaszorulóban van. Noha a közös utazás megkezdődött, még nagyon sok tennivaló van hátra, a jelenlegi helyzetből csak egy "erősebb Európa által szabadulhatunk" - tette hozzá az EP elnöke.

MTI

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Brüsszelben van Marcel Ciolacu

Pénzért és tisztségért kilincsel a belgiumi fővárosban a miniszterelnök.
Külföld

Manipulatív trükkjei miatt panaszt tettek a Temu ellen

A BEUC fogyasztóvédelmi szervezet azzal vádolja a kínai webáruház-óriást, hogy nem védi a vásárlókat és „olyan manipulatív gyakorlatot alkalmaz, amely az uniós jogszabályok szerint illegális.”
Külföld

Az EU megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával

Az EU zöld utat ad a csatlakozási tárgyalásoknak Ukrajnával és Moldovával, miután a vártakkal ellentétben Orbán Viktor mindössze csak egyszer vétózott. A blokk Grúziának is megadta a tagjelölt státuszt, amelyet korábban megtagadtak tőle.