December elsején, szombaton, Románia nemzeti ünnepén emlékeztek az egységes román állam megalakulásának — Erdély Romániához való csatolásának — századik évfordulójára. Szatmárnémeti régi főterén leleplezték az ismeretlen hősnek állított, grandiózus szobrot.

Egy éve készül Románia centenáriumi ünnepére, azaz Erdélynek a Romániához való csatolására, amit az egységes román állam megalakulásának neveznek.

Erdély a középkorban a Magyar Királysághoz tartozott, majd a 16. század második felétől több mint egy évszázadig Erdélyi Fejedelemség néven a magyar fejedelmek gyakorlatilag önálló államként kormányozták. A 17. század végétől a Habsburg Birodalom tartománya volt, nagyfokú autonómiát élvezve. 1867-től több mint fél évszázadig az Osztrák–Magyar Monarchián belül Magyarország szerves részét képezte. Erdélyben a 18. században kezdődött a románok nagyobb tömegű beköltözése. A 18. századtól kezdve elindult az erdélyi románok önállósodási törekvése. A 20. század elején a román nemzeti mozgalom a királyságbeli és az erdélyi románság egyesítését tűzte ki célul. Románia 1916-ban az Antant oldalán belépett az első világháborúba, és a Déli-Kárpátok szorosain keresztül hátba támadta az Osztrák–Magyar Monarchiát. A főleg székelyekből álló honvédség feltartóztatta a románokat, majd az osztrák-magyar-német erősítés megérkezése után néhány hét alatt kiverték őket Erdélyből, és bevonultak Bukarestbe. Az 1917-es orosz összeomlás után 1918 májusában a román kormány megkötötte a bukaresti békeszerződést, de hadseregét nem szerelte le. 1918 végén, az Osztrák–Magyar Monarchia katonai és politikai összeomlásakor a román hadsereg elfoglalta Erdélyt és Kelet-Magyarország egy részét. 1919 augusztusában a Magyar Tanácsköztársaság bukása miatt bekövetkező zűrzavart kihasználva a román hadsereg bevonult Budapestre is, amit csak novemberben hagyott el.

Az I. világháborút lezáró békeszerződés értelmében Románia része lett Erdély, a Bánság (Bánát) keleti része, az Alföld többi keleti vidéke Máramarossal (Partium) és Bukovina területének zöme, valamint a cári Oroszországtól elfoglalt, nagyrészt román lakosságú Besszarábia. Annak ellenére, hogy az Antanttal kötött szerződésben kikötötték, hogy Románia nem köthet külön békét, mégis kötött, amikor a magyar-osztrák-német alakulatok a román támadást visszaverve bevonultak Bukarestbe.

Centenáriumi ünnep

December 1-jén, Románia centenáriumi ünnepén mutatták be a Szatmár Megyei Könyvtár által kiadott Szatmár megye. 100 év 100 képben című fotóalbumot, aminek a négynyelvű ajánlói és a végére hagyott bevezető, valamint a képaláírások románról magyar, német és angol nyelvre történő fordítása túlzás nélkül megdöbbentő. Lacrima Camelia Istrăuan, a Szatmár Megyei Könyvtár menedzserének szövege többek között így hangzik: „Szatmár megye a többnemzetiségű térség tökéletes példáját nyújtja, amelyben a lakosok békés együttélése a román kultúrát az együtt élő nemzetiségekhez tartozó profilokkal kiegészítő, az identitáselemekre épülő kulturális többszínűséghez vezetett. A románok, legyenek ők avasiak, szelestyeiek vagy szamosiak, a magyarokkal, németekkel, ukránokkal, zsidókkal vagy romákkal együtt ezen táj, azaz Szatmár térség gyermekei. (…) A „Szatmár megye. 100 év 100 képben” című projekt lehetőséget nyújt a Szatmár Megyei Könyvtárnak, mint projekt koordinátor intézménynek, hogy a megyénk birtokában lévő rendkívüli kulturális kincstárat bemutassa, illetve, hogy végrendeletbe hagyja a jövő nemzedékeknek ezen kincstár megőrzésére és növelésére irányuló ösztönzését és kötelezettségét.”

Az albumból nem lehet megtudni, hogy a megye 65 közigazgatási területéről beérkezett 4236 fotóból milyen kritériumok alapján választották éppen ezt a százat, és mi a magyarázat arra, hogy több közigazgatási területről egyetlen kép se került be az albumba, vannak viszont községek, ahonnan több fotót is beválogattak. Valamit sejtet Pataki Csaba megyei tanácselnöknek az albumban megjelent gondolatainak utolsó mondata: „Már most felvettem a jelen album újbóli kiadásának ötletét, és kérem a lakosokat, hogy támogassák a történelmet a saját gyűjteményükben lévő fényképekkel. Ennek kivitelezésében részt venni nagyon nagy büszkeség, és ugyanakkor kötelesség is a szülőfölddel szemben.”

A nagy román történelmi személyiségek szobrának megkoszorúzása hagyományos módon dr. Vasile Lucaciu szobrának megkoszorúzásával és az ott tartott megemlékezéssel folytatódott. Darius Filip prefektus egy figyelemre méltó gondolatot osztott meg a résztvevőkkel. Elmondta, hogy a résztvevőket két csoportra lehet osztani: az egyik csoportba azok tartoznak, akik az országot építik, a másikba azok, akik a jövőre várnak. Nagy felelősség hárul azokra, akik a jövőt építik, hiszen az ő munkájuktól függ a mai fiatalok sorsa.

A szobornál tartott ünnepség után avatták fel az ismeretlen hős szobrát, ami 2,20 méter magas, a Vasile Lucaciu-szobor után Szatmárnémeti második legmagasabb emlékműve, ami hatvanezer euróba került, ennek egyharmada közpénz, kétharmada adomány. Szakértők szerint az emlékműnek nincs művészi értéke. A szoboravatást katonai parádé követte, majd különböző programok várták az érdeklődőket az új főtéren.

Elek György