Szatmárnémeti egyik teraszán ülve figyeltük az ott elhaladókat, közben elemezgettük, hogy alig vannak olyanok, akik nyugodtan sétálnak. Mindenki rohan valahova, még azok is sietnek, akikről tudjuk, hogy nincs olyan elfoglaltságuk, ami miatt gyors tempóban kellene haladniuk. A mai emberekre jellemző, hogy nem hagynak elég időt a nyugodt és csendes érzelmi percekre, órákra. Kevesen ismerik fel, hogy a folytonos rohanás, az állandó elfoglaltság nem teszi elkerülhetővé a problémákat, a nehézségeket. Valahogy úgy tűnik, hogy a mai ember nem szívesen néz szembe a valósággal, megpróbálja elterelni arról a figyelmet, igyekszik egy-két lépéssel a valóság előtt járni, azt megelőzni, hogy ne legyen lehetősége szembesülni vele. Az emberek ezért fáradtak, túlterheltek, zavartak, rémültek… A nyugodt, csendes érzelmi percek és órák megéléséhez sokkal több szabadidőre, társunkkal eltöltött minőségi időre lenne szükség, hogy csökkenjenek a feszültségek, oldódjon a stressz… Érezzük gyakran, hogy a stressz és a szorongás rossz irányba befolyásolja az életünket, de képtelenek vagyunk felvállalni a valóságot, a minőségi idő valóságban történő megélését, kijelölni az utat, az irányt, hogy hova tartunk, mit teszünk a meghatározott cél eléréséért.

A teraszról figyeltük a mellettünk elhaladókat. Látszott rajtuk az aggódás, az idegeskedés, a bosszankodás… Talán nem is gondoltak arra, hogy az idő gyorsan múlik felettük. Férj-feleség rohan egymás mellett, nem figyelnek egymásra, együtt öregednek, és észre sem veszik, hogy közben nem élnek. Az egymásra figyelés helyett a bevásárlólistát figyelik, a telefont, ami még jobban elszakítja őket egymástól. Észre sem veszik, hogy a sok rohanás közben a valós életük nem úgy alakul, ahogy tervezik, nem élnek önmagukért, egymásért, gyerekeikért, hanem futnak a lehetetlen, az elérhetetlen után. Mindig van valami, ami abban a pillanatban fontosabbnak tűnik, mint az, hogy vannak dolgok, amik csak egyszer adódnak meg az életben megismételhetetlenül.

Elek György